Tiltott önkényuralmi jelkép folytatólagos használatának vétségéért 120 ezer forint pénzbírságra ítélte Vajnai Attila kommunista politikust első fokon a Pesti Központi Kerületi Bíróság. Vajnai hat – korábban egyesített – ügyéből kettőben ugyanezzel a cselekménnyel vádolt Horváth Sándor esetében is ugyanezt állapították meg, akit a bíróság egy év próbára bocsátott. Az ítélethirdetés után mindketten bejelentették: fellebbeznek.
A Vajnai Attila ellen indított perek egyike névtelen feljelentés alapján indult, mivel egy általa korábban szerkesztett internetes honlapon tette közzé a szimbólumot, ami az eljáró VIII. kerületi ügyészség szerint „a weboldal sajátosságai miatt önkényuralmi jelképnek minősül, mivel az adott körülmények között a vörös csillag alkalmas arra, hogy a külső szemlélőt a kommunista diktatúrára, annak eszmeiségére emlékeztesse”. A fennmaradó öt eset mindegyikében televíziós szereplés során vagy nyilvános helyen, így bírósági tárgyaláson, illetve pártrendezvényen viselte a vörös csillagot.
A Vajnai ellen – szintén tiltott önkényuralmi jelkép használata miatt – indult perek egyikét már a strasbourgi emberjogi bíróság vizsgálja. Ennek az eljárásnak az volt a tárgya, hogy egy 2003-as megmozduláson – akkor még a Thürmer Gyula vezette Munkáspárt alelnökeként – vörös csillagot viselt, akárcsak a politikust próbára bocsátó jogerős ítélet tavalyelőtti őszi kihirdetésekor.
Emlékezetes, a napjainkban az önkényuralmi jelképnek nem minősülő Árpád-sávos zászló láttán soha nem látot mértékű antiszemitizmusról vizionáló Gyurcsány Ferenc 2004-ben még mint gyermek-, ifjúsági és sportminiszter adta nevét ahhoz a petícióhoz, amelyben mintegy ötven közéleti személyiség (köztük számos szocialista politikus) követelte a kommunista önkényuralmi jelkép betiltásának eltörlését.

„A két lány nagyon máshogy éli meg ugyanazt” – Rebeka és Lia egy ritka betegséggel küzd