Akár örülhetnénk is, hogy végre megszűnt a disszonancia: az ország gazdasági-politikai állapota szinkronba kerül a méla honfibúval, a depressziós nemzetnek végre van oka a búsongásra. Pár éve még szakértők hada gondolkodott, elemzett adatokat és kutatott rejtett motivációk után amiatt, hogy bár semmi okunk nem volt a panaszra (jól teljesített a gazdaság, csatlakoztunk ide-oda, nőtt az életszínvonal), mi, magyarok mégis a kollektív nemzethalál különféle módozatain merengtünk, két öngyilkossági kísérlet között. Most aztán helyükre kerültek a dolgok: csökkent az életszínvonal, az államháztartási hiány és az -adósság az egekben, sok jóra nincs kilátás, bezárják a kórházakat is, így semmi nem zavarja-hátráltatja csendes önpusztításunk. Világos a képlet minden fronton, a diagnózis kész, jöhet a terápia.
Importálhatunk gyógymódot a szomszédból például. A megoldás keletről is jöhet: a rendkívül kreatív román boszorkányok minden bizonnyal tudnak varázsigét a mi mentális, financiális nyavalyáinkra is. Már ha lesz idejük ránk, ugyanis most minden energiájukat a pályázatok köti le – az ország januárban csatlakozott az Európai Unióhoz, és ebben a varázslók is meglátták a nagy lehetőséget. Egy Florica nevű boszorkány például bekéri a vaskos pályázati dossziét, kártyát vet felette, elmond néhány speciális varázsigét, rálöttyint pár csepp, szigorúan titkos recept szerint készülő elixírt, és mindjárt dől a lé Brüsszelből. Mindezért potom pénzt, tizenkétezer forintnak megfelelő lejt kér, és a sajtóhírek szerint csőstül tódulnak hozzá az üzletemberek. Hiába, új idők, új lehetőségek – az egyesült Európában mindenki tisztában van a (szebb) jövővel, senkinek nincs szüksége szerelmi bűbájra, és az elapadt tejű tehenek sem jelentek problémát a falusiaknak, ha euróban érkezik a kompenzáció.
Ha pedig valakinek nem tetszik a keleti orientáció, fordulhatunk a másik irányba egy kis germán segítségért. Mint ahogyan ezt Kömlei János tette 1790-ben, német nyelvből lefordítva (és „Magyar Országhoz alkalmaztatva”) a Szükségben segítő könyvét. Kedves Haza! – kezdődik meglepő közvetlenséggel az előszó, melyben a szerző megelőlegezi a mű „kibeszélhetetlen hasznát” és az olvasó „tellyes meg elégedéssét”.
A Méry Ratio által nemrég újra kiadott könyvben több mint ötszáz oldalon sorjáznak a jó tanácsok. Az első szakaszban megtudjuk, miképpen élhet a közember jól és a maga sorsával megelégedve (a dohos élet megjavítása fejezet – sajnos – várakozásaimmal ellentétben nem a depresszió elűzésére, hanem a nedves liszt feljavítására ad praktikus tanácsokat), aztán az is kiderül, hogyan válhat valaki „betsületes” emberré igaz úton módon. Aki már elszalasztotta ezt a lehetőséget (lásd magyar privatizáció), annak a harmadik, utolsó szakaszt ajánljuk, „melly azt tanítja, hogy segíthet az ember magán és máson, akármely szorúltságában”.
Ha például nagy letargiánkban nem tudjuk megállapítani, hogy még élünk-e, vagy már meghaltunk, ajánlatos előre megkérni kedves hozzátartozóinkat az alábbiak szigorú betartására:
„Amig nem kezdünk senyvedni és szagosodni, ne vigyenek ki a házból. Hiába látszik úgy, hogy már meghaltunk, ne engedjék hirtelen kihúzni a párnát a fejünk alól. Ez valósággal istentelen szokás, a sok vér a fejünkbe tódul és gutaütésbe esünk, mindek következtében kénytelenek leszünk tényleg meghalni. Tél idején ne vegyenek le az ágyból, hanem tartsanak betakarva még pár órát, az orvost se engedjék el túl hamar a közelünkből, legfőképpen pedig az asztalosokat és koporsócsinálókat ki kell képezni a »halál igaz jeleinek« megismerésére.” Gyakorló politikusoknak is szolgál hasznos útmutatásokkal: „inkább engedj kitsényt szép meg edgyezéssel / Mint magadot fogyasd sok törvénykezéssel”.
Így legyen, s a haza(fi) fényre derül!
origo.hu
Orbán Viktor országúti harcosokkal találkozott
