Szájer József és fideszes európai parlamenti képviselőtársai megverését helyezte kilátásba Tabajdi Csaba MSZP-s politikus, aki szerint ez a megoldás megfelelő intézkedésnek tűnik az ellenzéki párt brüsszeli „áskálódásaira”. Az EP-képviselő erről a szocialisták tisztújító kongresszusán beszélt, ahol más mellett kifejtette: „ti joggal várjátok el tőlünk mint az MSZP brüsszeli kinyújtott karjától, hogy azért vágjuk pofon Szájerékat”. A politikus úgy vélte, a fizikai erőszakra azért is szükség lehet, mert „Orbán és a Fidesz a bolsevikok legjobb magyar tanítványai”, ugyanis úgy járnak ki Brüsszelbe panaszkodni és feljelenteni, mint az „ortodox balosok” annak idején Moszkvába.
A pofozkodást kilátásba helyező megszólalásról Harrach Péter, a parlament KDNP-s alelnöke így nyilatkozott: „Megszoktuk már, hogy az MSZP belső köreiben ez a modortalan, alpári stílus mindennapos, erre volt példa Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde is.” A képviselő sajnálja, hogy ehhez Brüsszelből hazatérve Tabajdi is alkalmazkodott. – Demokráciában nem fér bele az, hogy politikusok pofonnal fenyegetik egymást – kommentálta Tabajdi kijelentését Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője. Horn Gábor (SZDSZ) érdeklődésünkre elmondta, hogy a politikai közbeszéd egyre durvább hangvételű. Pettkó András MDF-es képviselő úgy vélte, az MSZP-s politikus megszólalásával Szájer József választóit is megsértette. Hozzátette: minden megválasztott politikus a rá szavazókat képviseli, ezt tiszteletben kell tartani.
Tony Robinson, az Európai Parlament szocialista frakciójának sajtófelelőse tegnapra választ ígért kérdéseinkre, ám ezt nem tette meg.
Bajnokaink kivánnak boldog karácsonyt olvasóinknak















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!