Kérem, tisztelt Albán Úr, én meglehetős látókörű ember vagyok, és világpolitikai beágyazódás keretében vizsgálódom a sajtó állandó hallatán. Veszély van, az tény, mert a Mamuzsidanád atomot fejleszt a mi országhatáraink elérése árán, és akkor nem segít az sem, ha lemegyek a pincébe, amiben most a roncsokat meg a bőröket tartom. Én úgy látom, kedves Albán Úr, hogy ezzel minden tényekre alapozó világos embernek számolnia kell, mármint hogy itt lóg a fejünk fölött a Damaszkusz kardja, az Adamedzsihád szándékai személyében, hogy a terror öltsön formát a világban. De nem ez a legfőbb baj, drága Albán Úr, mert ezt majd megoldja az Amerika egy másik igazságosan bölcs háború révén. Hanem hogy az Orbán Úr, aki nekünk jutott, éppen ezeket a terrort támogatja, amiből az atom is kifejlődik. Az Amerika ezt meg nem tudja intézni, mert azt mondja, és jogosan, hogy hát a magyarok is oldjanak már meg valamit ebben az életben. Most a szegény Szilvásy Úrra van rákésztetve a magyarázkodás, hogy hát ő csak azt mondta, hogy nem igaz, mert a Fidesz mondta, és a sajtó meg átvette, tudja Albán Úr, a terrort és a veszélyt. Hát kérem, Albán Úr, persze hogy a Fidesz mondta. Világosan emlékszem, mert ilyen részeket kivágok, és elteszem a lapokból, amikben a Fidesz bűneit dolgozzák ki, és van egy nagy dobozzal, és most direkte szétválogattam őket. Tisztán benne van, hogy amikor a Fidesz lemondta a lázító gyűlését, mert a terrorveszélyre hivatkozva. Tehát akkor ők mondták. Kérem, Albán Úr, ezek hazudnak, mint a vízmosás, teljesen igaza van a Gyurcsány Ferenc Miniszterelnök Úrnak, amikor az őszödi beszédében megmondta, hogy a Fidesz hazudik évek óta, és nem csinál semmit. És ez van azóta is, Albán Úr, rémes állapot. Most is minek van a tanújele? Azt a szépséges szóvevő hölgyet akarják kiforgatni az állásából, mert az Orbán Úr nem bírja elviselni, hogy más is tetszik a népnek. Az az előző hölgy is kedves volt, az Emese, de tényvalóság, hogy nem lehetett kimondani a nevét szótár nélkül, ami meg nincs itthon. Márpedig nem fogok a gangról a beszélgetés közepette állandóan a könyvtárba. De a Fidesz azt is kirúgatta. Most meg az újat is akarja. Kérem, Albán Úr, a Fidesz az egész országot a legszívesebben kirúgná, hogy csak neki legyen munka, meg a kedvenc özönlő románjaiknak. Hát ezért vannak mindig leszavazva, nem mintha nagyon zavarná őket az ártalmas intézkedésekben, mint most az atom támogatásában. És annyira szemtelenek, hogy nehezen hihetetlen. Ez a Tarlós nevű új Fideszes Úr, aki pedig polgármester volt, most képes tojással megdobálni a Demszky Gábor Fő Polgármester Urat, hogy a négyes metró hol van. Az ünnepen éppen! És nem sül ki a szeme, Albán Úr, mert ne járjon a szája a Demszky Úr ellen, mert amikor Budán volt ő polgármester, egész nyugodtan legalább a budai részét a metrónak megcsinálhatta volna, de nem, Albán Úr, nem csinált egy centi metrót sem, és most nekiáll megosztani a Demszky Úr ellen. Majd ha a Tarlós Úr részén már kész van, majd akkor bírálhat másokat. És ilyen az egész Fidesz, drága Albán Úr, hogy a más személyében a szálkát is, de magában a verandát sem veszi észre. Na, keresek még ilyen újságrészeket, amikben róluk van szó, aztán majd megint.
Lejegyezte: Csermely Péter

Súlyos hibákat tártak fel a Flórián téri hídon, jól halad a felújítás