Az elmúlt évtizedek egyik legveszélyesebb sorozatgyilkosa – derülhet ki egy német kamionsofőrről. A távirati iroda jelentése szerint a feltételezett tettest, a negyvennyolc éves Volker E.-t tavaly novemberben vette őrizetbe a rendőrség a németországi Kölnben spanyol elfogatóparancs alapján; a férfit egy bolgár prostituált november eleji megölése miatt körözték. A sofőr az eddigi ismeretek szerint Németországban, Franciaországban és Spanyolországban követte el bűncselekményeit, de a nyomozók szerint nincs kizárva, hogy más államok is érintettek lehetnek a német közvélemény előtt eddig szinte észrevétlenül zajló ügyben.
Az egykori NDK-ból származó férfi eddig hat gyilkosságot vallott be: előbb öt prostituált életének kioltását – közülük kettővel Franciaországban végzett 1999-ben és 2006-ban –, majd egy 1974-ben az egykori NDK területén fekvő Plauenben elkövetett emberölést. A férfi otthonában tartott házkutatáskor az áldozatokról 2003-tól kezdve készített fényképeket, női öltözékeket és hajszálakat találtak.
Az Eurojust, az Európai Unió igazságügyi együttműködési szervezete közölte, hogy a férfit eddig összesen tizenkilenc gyilkossággal és gyilkossági kísérlettel gyanúsítják, amelyeket 1974 és 2006 között követett el, többségében prostituáltak ellen. A német sajtó szerint az olasz rendőrség elővette körülbelül negyven megoldatlan emberölési ügy – prostituáltak és autó-stoposok felderítetlen halálesetei – dossziéját. A Der Spiegel című német hetilap szerint a gépkocsivezetőt 1988-ban Chemnitz városában (az egykori Karl-Marx-Stadt) gyilkossági kísérletek miatt tizenkét év börtönbüntetésre ítélték, de 1994-ben állítólag pszichológiai vizsgálat nélkül szabadult, jóllehet ismert volt gyilkossági kísérleteinek szexuális indítéka.

Romániát előzi Magyarország egy friss rangsor szerint