Álságos próbálkozás, már régóta készülnek arra, hogy magánklinikát csináljanak a Schöpf-Merei Ágost-kórházból. Nagyjából tudom is, hogy kik állnak mögötte. Kormány közeli szereplők, befektetők – nyilatkozta az Echo TV-nek adott interjújában Mikola István. – Szimpatikus bejelentésnek tűnik, hogy a dolgozók megmentik az intézményt, de valójában nem erről van szól. Spekulációt látok az ügy mögött – szögezte le. – Nem kell itt semmit privatizálni, működtetni kell tovább az intézményt. Minden anyának szüksége van a Schöpf-Mereire. Ez anyavédelmi központ, nem magánklinikaként kell üzemeltetni, mert annak mindig az a vége, hogy fizetni kell az ellátásért, akkor pedig az emberek többsége nem tudja azt igénybe venni – tette hozzá.
Ismert, hogy Molnár Lajos egészségügyi miniszter nemrég bejelentett döntése szerint az intézmény sem aktív, sem pedig krónikus ellátásra egyetlen férőhelyet sem kapott, azaz az egészségbiztosító áprilistól nem finanszírozza ott a betegellátást. Ezután a főpolgármesteri kabinet közölte, hogy eladják a Schöpf-Merei-kórházat, az ingatlanra, az ingóságokra és az intézményt működtető, önkormányzati tulajdonú kht.-re pályázatot írnak ki. Nem sokkal ezután kiderült: 12 dolgozó céget alapított, és vételi ajánlatot tett a kórház tulajdonjogára. Egyikük, Garamvölgyi György, a kórház főigazgatója a sajtóban úgy nyilatkozott a bejelentés után, hogy „van érdeklődő befektető, sorban állnak a jelöltek, így biztosan lesz pénzük a megvásárlására.
Szolnoki Andrea, a Fővárosi Közgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke úgy fogalmazott: a jelenlegi dolgozók – tehát a menedzsment és az a 12 tagú orvos-nővér csoport, amely a kórház megvásárlására kft.-t alakított – a pályázaton előnyt élveznek majd. Hogy pontosan mekkora értékről van szó, egyelőre csak becsülni lehet, a pályázók körülbelül 800 milliós kiadásra számíthatnak – tette hozzá.

Orbán Viktor: Nem hagyjuk, hogy az újabb brüsszeli hülyeség árát ismét velünk fizettessék meg