Az elnöki kancellária vezetőhelyetteséből külügyminiszterré előléptetett Jacenyuk kinevezése elsősorban azért okozott meglepetést, mert a 32 éves közgazdásznak és pénzügyi szakembernek nincsenek diplomáciai tapasztalatai, jóllehet korántsem tekinthető új embernek a politikában, hiszen többek között a nemzeti bank első elnökhelyettesi és a Jehenurov-kabinet gazdasági miniszteri tisztségét is betöltötte.
Elemzők szerint az államfő Jacenyuk személyében feltehetően a fiatalságnak szavazott bizalmat a nagy esélyesnek tartott karrierdiplomata, Olekszandr Csalijjal szemben. De meglehet, hogy szerepe volt ebben Jacenyuknak az elnöki titkárság vezetőjéhez, a kárpátaljai illetőségű Viktor Balogához fűződő barátságának is. Mindketten Nyugat-Ukrajnából és ráadásul a biznisz világából kerültek a politikába, ami elemzők szerint néha erősebb kötődést jelent a vérszerződésnél is. A volt külügyminiszter, Borisz Taraszjuk viszont máris kétségbe vonta Jacenyuk alkalmasságát a tisztség betöltésére. Tudomása van arról, hogy az ő felmentése után kemény könyöklés folyt az elnök környezetében a tisztségéért, ami szerinte erkölcsi szempontból sem vet jó fényt a Juscsenkót körülvevőkre.
Az igazi nagy fogást azonban a koalíció számára Anatolij Kinah volt kormányfőnek, az elnöki Mi Ukrajnánk frakció tagjának a narancsosoktól való átcsábítása jelenti. A Kijevszkij Telegraf című lap elemzője szerint Janukovics számára a politikai trófeát valójában nem is Kinah emberi és szakmai erényei teszik értékessé, hiszen ebben a vonatkozásban az iparosok és vállalkozók pártjának elnöke nem igazán jelentős, hanem az, hogy éppen ő az, aki a jelenlegi, szinte robbanásig feszült politikai helyzetben az ellenzék egységét megtörte. A Mi Ukrajnánk politikai árulásnak és felelőtlen politizálásnak nevezte Kinah lépését és azonnal kizárta a frakcióból, a koalíció viszont politikai bátorságnak nevezte tettét. A „régiósok” frakcióvezetője, Rajisza Bohatirjeva szerint Kinah döntését a „nemzeti pragmatizmus és az állam egysége iránti elkötelezettség” motiválta.

Fontos figyelmeztetést adott ki a NAV, lejár egy határidő!