Új választások Szerbiában?

Sebestyén Imre
2007. 03. 10. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyre kisebb az esélye annak, hogy Szerbiában sikerül kormányt alakítani, s mind valószínűbb az újabb rendkívüli választás. A Borisz Tadics vezette Demokrata Párt (DS) ugyanis mégsem hajlandó elfogadni a Vojiszlav Kostunica-féle Szerbiai Demokrata Pártnak (DSS) a „hatalommegosztásra” vonatkozó javaslatát, amely szerint ha az elnök a Demokrata Párt soraiból kerül ki, akkor a kormányfőt a Szerbiai Demokrata Pártnak kell adnia. Ez pedig azt jelentené, hogy Kostunica kormányfő maradna annak ellenére is, hogy Tadicsék pártja a legerősebb a demokratikus oldalon, következésképpen a DS kormányfőjelöltjét kell megbízni a kormányalakítással. Az elemzők szerint az újabb választás nagy kockázatot jelent a kisebb pártok számára, mert – mint lenni szokott – abból a két tábor legerősebbike profitálhat, vagyis a Szerb Radikális Párt és a Demokrata Párt.
A DS és a DSS 13-án tesz még egy kísérletet a kompromisszumra. A tárgyalások közben folytatódnak a kisebb pártokkal. A Kasza József vezette Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) tegnapelőtt a DS-szel, tegnap pedig a DSS-szel tanácskozott. Kaszáék hajlandónak mutatkoznak részt venni a kormányzásban, ilyen értelmű felkérés már érkezett is, de válaszuk attól függ, hogyan milyen ígéretet kapnak választási programjuk megvalósítására. Igyekeznek egyelőre nem elkötelezni magukat egyik pártnál sem.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.