Áramárverést tartottak tegnap Ukrajnában. A burstini erőmű termeléséből felajánlott száz megawattnyi áramért információink szerint egy ukrán hátterű szlovák társaság, a Korlea Invest ajánlotta a legmagasabb árat, kilowattóránként valamivel több mint kilenc eurócentet. A Korlea Invest a határon át zajló áramszállításban már most is szerepet vállaló magyar Energy Capitel Zrt. tulajdonosa.
Bár a Korleának vannak magyar érdekeltségei, az árverésen általa most megvásárolt áram biztosan nem Magyarországra, hanem Szlovákiába érkezik majd. A magyar rendszerirányító ugyanis legfeljebb 455 megawattnyi burstini áram behozatalára adott engedélyt, ezt pedig már hosszú távú szerződésekkel lekötötték mások: nevezetesen épp az Energy Capitel, a Kapolyi László nevéhez fűződő System Consulting és az áramüzletbe nemrég bekapcsolódott gázkereskedő cég, az Emfesz Kft. Utóbbi képviselője jelen is volt az árverésen.
Mint arról korábban már beszámoltunk, az ukrán áramszállítások a System és az Emfesz vitája nyomán váltak népszerű témává a magyar sajtóban. Az Emfesz 200 megawattnyi áramot szeretett volna hazánkba behozni, de csak száz megawattnyira kapott engedélyt, míg Kapolyi cége 350 megawattot szállíthat. A burstini erőmű áramfeleslegét ezentúl negyedévente bocsátják majd árverésre, de a hosszú távú szerződésekkel már lekötött mennyiség egyelőre nem kerül kalapács alá. Érdekesség, hogy Szlovákia, bár kezdetektől lett volna rá lehetősége, korábban nem érdeklődött az ukrán árambeszállítási lehetőség iránt. A Korlea felbukkanása és az általa ajánlott magas ár azonban azt jelzi, hogy a jövőben Magyarországnak komoly csatákat kell vívnia az olcsó ukrán áramért.

Soha nem látott hadgyakorlat kezdődött a Bakonyban