Városmisszió és új evangelizáció

Az urbanizáció világméreteket öltött, és mintha egyre jobban fenyegetné az emberséges emberi életet. Nevüket és arcukat vesztett magányos tömegek húzódnak meg a panellakások rengetegeiben, ődöngenek az immár mindent elborító szuperáruházakban, zsúfolódnak össze a buszokon és a metrók mozgólépcsőin… – írja a Vigilia friss számának bevezető soraiban Lukács László. Az egész februári lapszám a szerkesztő felvetette kérdésre kíván válaszolni.
Tudni kell, hogy – mint a lapban közreadott cikkében Erdő Péter bíboros érsek elmondja: „Öt európai nagyváros 2003 óta különleges missziósorozatot tart. Bécs, Párizs, Lisszabon, tavaly ősszel pedig Brüsszel missziós eseménysorozata után idén Budapest városmissziója fogja jelenteni ennek a nagy pásztori vállalkozásnak a lezárását.” Amiből nyilvánvaló, hogy a – sokak által tehetetlenséggel, bezárkózással vádolt – katolikus egyház is rászánta magát, hogy kilépjen végre a világvárosok elmagányosodott, tehetetlenül sodródó tömegei közé, melyek, illetve azok tanácstalan tagjai időről időre kétes közösségek áldozataivá válnak. Erdő Péter áttekinti azokat a történelmi tradíciókat, melyek az egyház pasztorális tevékenységével kapcsolatosak, és azon tűnődik: „Tudjuk azt, hogy Budapesten a szeptember 16-ról 17-re virradó éjszaka az, amikor az egyébként is a magyar kultúrának a jegyében különböző értékes műemlékeket megnyitnak, és programokat szerveznek. Milyen érdekes lenne, ha a mi városmissziónkban pont ezen az éjszakán tarthatnánk nyitva a belterület templomait…” Továbbiakban még azt is felveti, hogy a magányos lelkekkel való spirituális kapcsolatfelvétel érdekében „vendéglőkben és kocsmákban tettek látogatást egyes lelkiségi mozgalmak tagjai, hogy a plébániára, az egyházi találkozóra hívják meg az ott lévő embereket”.
A lapban olvasható további cikkek – többek között Marik József és Kunszabó Zoltán Nagyvárosok missziója, Otto Neubauer Misszió öt kenyérrel és két hallal, Babarczy Veronika Halljuk meg a városunkat és beszéljünk a nyelvén! – is mind a városmisszió kérdéskörét taglalják, melynek keretei között az egyháznak el kell végre találnia az emberek lelkéhez és – ami ezzel egyet jelent – el kell találnia önnön legjobb hagyományaihoz is.