Vita a cégek földvásárlásáról

Dénes Zoltán
2007. 03. 29. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Komoly vita bontakozott ki tegnap a földkérdés, illetve az uniós források felhasználása körül a Budapesti Corvinus Egyetemen megrendezett, Tárcatükör a Közgázon című közpolitikai beszélgetéssorozaton, amelynek vendégei Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, illetve Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke voltak. Földkérdésben két élesen elkülönülő véleményt hallhattak a résztvevők. A miniszter szerint bizonyos esetekben lehetőséget kellene biztosítani jogi személyek, vagyis cégek alanyi jogon történő birtokvásárlására, ezzel szemben Jakab István azt hangoztatta, hogy a még az állam tulajdonában lévő mintegy 350 ezer hektárnyi szántóföldet birtokrendezésre kellene használni. Jelenleg ugyanis számtalan olyan kis és családi gazdaság van, amelynek tulajdonában egymástól több kilométeres távolságra lévő pár hektáros parcellák vannak. Gráf válaszul rávilágított arra, hogy miniszterként kettős nyomás alatt áll, hiszen a Jakab által képviseltekkel szemben létezik egy ugyancsak magyar állampolgárok által alkotott kör, amely komoly befektetésekkel nagygazdaságokat hozott létre, s nyilvánvaló igénye, hogy jogi személyeknek is lehetőségük legyen földhöz jutni.
Az uniós források tekintetében az agrárminiszter kiemelte, hogy a következő időszakban mintegy 1500 milliárd forintra pályázhatunk, amely lehetőség húsz évre meghatározhatja mezőgazdaságunk jövőjét. Ennek felhasználására – elmondása szerint – létrehozták az Új Magyarország vidékfejlesztési programot, amelynek támogatottsága legalább 75 százalékos. Jakab meglátása szerint azonban félő, hogy e pályázati pénzek felhasználásából éppen a legrászorultabb kis és középgazdaságok maradnak ki. Hiányolta emellett a nemzeti konszenzussal létrehozott agrárstratégiát, mire Gráf válaszul azon véleményének adott hangot, hogy ahhoz ötpárti egyetértésre lenne szükség, ami a mai környezetben elképzelhetetlen. A miniszter szerint a politika egyébként is csak az agrárium hátráltatója volt az elmúlt időszakban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.