Borsó a falon

Most, hogy kisütött a nap, az éles fény nemcsak az Árpád hídnál hivalkodó üvegmasztodonok ablakain csillog, hanem bevilágítja a főváros minden rejtett zugát. Tavaszi nagytakarításnak híre-hamva sincs, a főváros mocsokba süllyedve várja a húsvétot meg azt a feltámadást, amely Demszky Gábor ámokfutása alatt már soha nem fog megtörténni. A következmények nélküli országra hajazva Budapest a következmények nélküli város. Mint száraz borsó a falon, pattog a média lelkesebbik része, egyre kevesebb meggyőződéssel, hogy Budapestet meg kéne menteni. Demszky, aki nem Isten, hanem a tunyaság és a közöny kegyelméből időzik itt már tizenhat éve, tökéletesen alkalmatlan a főváros menedzselésére. Most, hogy tekintélyes ellenzéke is támadt, csak kiderül, amit eddig is sejtettünk: itt nem városvezetés folyik, hanem értelmetlen adok-kapok, ordító dilettantizmus és duma. Különben mivel magyarázható a sehol sincs 4-es metró, hogy évtizedes problémák, össznépi kérések találnak süket fülekre, a káosz folyamatosan termeli a maga lumpen, hajléktalan, bűnöző rétegét, a városvezetés a rend óhajtásán meg átnéz, mint az üvegen. Félévenként egyszer bemutatják a kutyaszart szívó porszívót, majd nem történik semmi. Budapest fuldoklik a kutyagumiban, százszor dokumentálták, hány tonna termelődik belőle naponta, mennyi fertőző parazita és mérgező anyag kerül vele a levegőbe. Nyilván e meggondolásból van az egyik kerületben a kutyavécével és kutyafuttatóval szemközt a körzeti orvosi rendelő. A hajléktalankérdés ott szűnt meg, amikor bezárták az ingyenes tisztasági fürdőket. Az a néhány forint kellett a Combino villamosokhoz. Amely járművek nagyban elősegítik, hogy a pesti emberből kitörjön a dühöngő főemlős. A csodás kocsikban nincs elég állóhely, összepréselt massza huzakodik, dulakodik, lökdösődik előre a leszálláshoz. Az őszi önkormányzati választáson paraszthajszállal győzött Demszky Gábor, és valami megfoghatatlan érzés azt súgja, most alaposan megbünteti Budapestet, amiért lázadni mert ellene. A mocsok, amit kerget a szél, lassan mindet beborít. A csikkek szőnyegként borulnak a járdaszigetre, italosdobozok, törött üvegek, taknyos zsebkendők, nedves újságok, megkövesedett hirdetések, ocsmány graffitik, szétköpött rágógumik, csokispapírok, szotyolával eldugított ivókutak, tréfás kedvű lakosok díványaikkal, paplanjaikkal, műanyag zacskóban tárolt vagyonaikkal tábort ütnek a belváros közepén, hortyognak a metró lejáratában, és árulják koszlott újságjukat, amelyet jóérzésű ember nem fog meg. A főutakon eszelős a forgalom, jobbra-balra beragasztott üzletek, mocskos kapualjak, doh és rothadásszag. A működő boltok előtt is bokáig áll a szemét, a cégéreken évtizedes szenny, korom. A tulajdonos nem akar kiríni a környezetből, ha nem jön a vevő, úgy is jó. A trolibuszok javát úgy eszi a rozsda, hogy az oldalukba belefér egy tenyér, cserébe nem kell klíma.
Budapest világváros? Budapest mocskos és reménytelen koszfészek, amelynek első embere már rég nem lakik itt. Tizenhat év szorgos főpolgármesteri erőfeszítésének eredménye ez a lerobbant polisz. Amely lehetne gyönyörű és barátságos, de Demszky Gábor célja éppen az ellenkezője. Minél lakhatatlanabb és lepusztultabb egy település, annál lepusztultabbak és közönyösebbek a benne lakók. Végül csak eltakarodnak, ha nehezen is. Egy részüket kipenderítik, más részük meg fejvesztve menekül innen. Helyükre nyomulhat a pláza meg a lakópark. A borsót meg mostantól tilos a falra hányni, mert már a fal is külföldi kézen van.