Ha most kezdődne a pekingi olimpia, akkor harminc magyar sportoló vehetne részt rajta – hangzott el a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tegnapi főtitkári értekezletén. A korábban kvótát szerző két sportlövő, Sidi Péter és Gerebics Roland mellett a vasárnap zárult melbourne-i vizes világbajnokságon ezüstérmes férfi vízilabda-válogatott is indulási jogot szerzett. Ezenkívül három B szintes atléta, négy A és nyolc B szintes úszó is indulhat a jövő évi ötkarikás játékokon.
Berkes István, az Országos Sportegészségügyi Intézet (OSEI) főigazgató főorvosa a sport összefogásának sikereként értékelte, hogy az eredetileg megszüntetésre ítélt Sportkórház tovább működhet. Elmondta, hogy az eddigi 140 ágy helyett 100 (40 akut sebészeti és 60 rehabilitációs) ágy áll rendelkezésre. Működik a járóbeteg-rendelés és az országos sportorvosi hálózat, 113 rendelővel. A válogatott keret orvosainak, gyúróinak, pszichológusainak munkáját biztosító megállapodás aláírása még késik. Ha nehezen is, de a szakmai feladatokat azért el lehet látni; a tavalyi 196 milliós támogatás helyett a jelen állás szerint 110 millióból működhetnek.
Molnár Zoltán ügyvezető igazgató az elnökség határozatát ismertetve elmondta, hogy a MOB saját bevételeiből 75 millióval segíti 16 szövetség, 30 millióval nyolc egyesület olimpiai felkészülését, s további 20 millióval közlekedési támogatást nyújt 69 szakembernek. Ráadásul a szövetségi támogatásokból 32,5 milliót azonnal átutalnak.

Menczer Tamás beszólt Magyar Péternek: „Ilyen a Barátok közt”