Egészségügy: egyeztet a koalíció

Az MSZP és az SZDSZ elnöke megállapodott arról, hogy megkezdik a „szükséges koalíciós egyeztetéseket” egyebek mellett az egészségügy, a gazdasági egyensúly és a versenyképesség témájában – közölték a szabad demokraták tegnap az MTI-vel.

Munkatársainktól
2007. 04. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gyurcsány Ferenc és Kóka János áttekintik a koalíciós szerződést, és javaslatokat fogalmaznak meg a szükséges módosításokról. Lapértesülések szerint a jövő hét végén Lovasberényben tárgyal a két kormánypárt a nyereségorientált több-biztosítós egészségügyi modell bevezetéséről. Ugyanakkor Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője tegnap úgy nyilatkozott, a tervezett új rendszerben megnövekedett járulékterhek sújtanák az embereket, s a kormány fogadkozásai ellenére a szegények kiszorulnának az egészségügyi ellátórendszerből.
Az előzetes hírekkel szemben nem határozott tegnap a kormány a vizitdíjszedés szabályainak korrigálásáról. Továbbra is folyamatosan érkeznek a hírek az ország minden pontjáról a kabinet egészségügyet érintő eddigi intézkedéseinek káoszkeltő hatásairól.
Továbbiak a 2., vezércikk a 7. oldalon

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.