Csaknem harmincéves a „déli part Csillebérceként” emlegetett, tizenhét hektáros fonyódligeti gyerektábor, a Somogy Megyei Közgyűlés legértékesebb ingatlanvagyona. A nyaranként tizennyolcezer gyerek üdültetését biztosító faházas és sátras tábor – jórészt a döntéshozók úttörőtábori élményeinek köszönhetően – túlélte ugyan a rendszerváltást, ám miután azóta egyre kevesebb iskolai meg családi pénz jut a gyerekek nyaraltatására – tavaly már háromezer forintba került egy tábori nap –, csökkent az érdeklődés Fonyódliget iránt.
A déli part egyik legszebb helyén fekvő tábor részbeni eladásáról arra hivatkozva született döntés, hogy a Somogy Megyei Közgyűlés csaknem kétmilliárd forintos költségvetési hiánnyal birkózik. – Ha el is adnánk a tábor egészét, hogy legalább részben enyhítsünk a költségvetési gondjainkon, akkor gondoskodnunk kellene a táborhely kiváltásáról. Mert a somogyi gyerekek nem maradhatnak balatoni nyaralóhely nélkül – mondta lapunknak Gelencsér Attila megyei közgyűlési elnök, akit azután kérdeztünk meg, hogy az MSZP megyei alelnöke, Pünkösd Márton bejelentette: a közgyűlés szocialista frakcióját arra kérik, ne támogassa a tábor teljes privatizációját. – Egyetértek az MSZP-vel, nem akarjuk mindenáron eladni a tábort – mondta Gelencsér Attila. A teljes terület értékesítéséről – amit egy külföldi befektető ajánlata sürget – a következő közgyűlési ülésen folytatódik a vita.
Eladó a tizenhét hektáros balatoni tábor
Kijelölte eladásra a Fonyódligeti Gyermek- és Ifjúsági Tábort a Somogy Megyei Közgyűlés, ám arról még nincs döntés, hogy az egykori úttörőtábor felét vagy egészét értékesítik-e. A megyei közgyűlés szocialista frakciója nem támogatná a 3,2 milliárd forintra értékelt tábor teljes privatizációját, amivel a közgyűlés fideszes elnöke, Gelencsér Attila is egyetért.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!