Gyakran az állam indít tartozáslavinát

Dénes Zoltán
2007. 04. 26. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tavaly 1,6 százalékkal esett vissza a magyar építőipar teljesítménye, s az idei kilátások sem túlzottan biztatóak – jelentette ki Tolnay Tibor, az Építési Vállalkozók Országos Szövetségének (ÉVOSZ) újabb két évre megválasztott elnöke az érdekvédelmi szervezet tegnapi közgyűlésén. Mint mondta, bár 2006-ban kétezer építőipari cég szűnt meg, az építési piacot továbbra is a vállalkozások igen magas száma, s ebből adódóan az erős verseny jellemzi. Strukturális problémának nevezte, hogy az ágazat teljesítményének felét az ötven vagy annál kevesebb főt foglalkoztató társaságok adják.
A magyar építőiparban mostanra nemcsak a kicsik, hanem a nagyobb vállalkozások helyzete is megingott. A bérekre rakodó járulék- és egyéb adóemelések nyomán tavaly év végére huszonötre csökkent a kétszázötven főnél több dolgozót foglalkoztató vállalkozások száma. Mivel a hazai közbeszerzési értesítőkben alig találhatók kiírások, kitörési lehetőségként szóba jöhetne Románia, csakhogy ott is gyakori a teljesítés utáni nemfizetés. Ezzel kapcsolatban az ágazat sikerként könyvelte el, hogy a körbetartozások elleni, sebtében megalkotott, elhibázott törvénytervezetet végül levetették a napirendről.
A körbetartozási láncolatok felszámolása érdekében Tolnay Tibor szerint alapvetően meg kellene változtatni a törvényeket. Lehetővé kellene tenni például, hogy a kivitelező jegyezzen be az ingatlanra, így biztosítva be magát. A csődtörvény módosításával el kellene érni, hogy a fizetési határidő letelte után 15 nappal már megindítható legyen a felszámolási eljárás, a közbeszerzési eljárással elnyert építkezések esetén az lenne a legfontosabb, hogy elkerüljék az alvállalkozói sor végén szereplők irreális áron dolgoztatását. Az ÉVOSZ azt is előírná, hogy állami hivatalok csak a fedezet rendelkezésre állása esetében írhassanak ki pályázatot, mert gyakran maga a késve fizető állam indít el újabb tartozásláncolatot.
Nagy kérdés, hogy a szakma által megfogalmazott elvárások eljutnak-e a törvényhozásig. Tolnay Tibor jelezte ugyanis, hogy például a feltétel nélkül lehívható bankgarancia ügyében nem értek el eredményt, mert a probléma megoldásától a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium elzárkózott – holott ez sok, egyébként jól teljesítő vállalkozót hozott lehetetlen helyzetbe.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.