(higgyünk-e a gyászhíreknek…)

Én nem tudom, hogy ez a nap, a nagyhét szombatja, amelyet az írások szerint Jézus a legmélyebb sötétség birodalmában tölt el, mit jelent az emberiség számára. Aquinói Szent Tamás egy helyütt ezt írja: Jézus azért is szállt alá, hogy „minden barátjának tökéletes segítségére legyen. Nemcsak a világban voltak ugyanis barátai, hanem a pokolban is.” Ez a gondolat a reményt sugallja, örök társaként a hitnek és a szeretetnek.
A húsvét a keresztények hitének szegletköve. Az Úr halálát hirdeti az evangélium, és feltámadását, az ember egyetlen reményét. Ez a remény az idők kezdete előtt is jelen volt Isten szeretetében, amely a genezissel kiáradt. Mi volt előtte? „Nincs semmi fény, se tűz, se Hold, se Nap. / A Föld, s az ég egymásba rogyva hűl, / még káosz sincs, csak dermedt pillanat: / kívül üresség, semmi legbelül. / De Isten van, Szent Lelke és Fia, / kit földre küld és onnan visszavár, / kinek kereszten kell meghalnia, / hogy sírba szálljon véle a halál.”
Szent Pál valahogy így fogalmaz: A hit bizonyosság egy sohasem látott dologban. Másutt: „Hitben járunk, nem látásban.” Ki nem jár hitben, kérdezhetnénk. A tagadást korunkban, már csak a politikai korrektség miatt is, nem szoktuk nevén nevezni. Amikor egy politikus erről beszél, s netán elfogulatlanságát vágyik hangsúlyozni, hívőkre és nem hívőkre osztja a népességet, s egyúttal mindkét felet bizalmával tünteti ki. Azonban politika ide vagy oda, látnunk kell, hogy korunkban a világnézetek harca folyik, s akinek világnézete van, az valamifajta hitet is képvisel. Természetesen nem a különböző vallások eltérő hittételeire gondolok; az ateista is hisz egy „soha nem látott dologban”, abban, hogy nincs Isten. Ez épp olyan súlyos hit, mint a másik. Következményeiben ugyanúgy, szinte felmérhetetlen. Míg az evangélium örömhír, ez a másik, amit talán hírnek nem is nevezhetünk, mivel tanulság nem áll mögötte, csupán okoskodás, a kudarc, a reménytelenség beismerése. Nincs abban a kijelentésben semmi örülnivaló, hogy nincsen Isten.
Míg Jézus az írások szerint azzal bízta meg tanítványait, hogy örömhírként hirdessék halálát és feltámadását, a reménytelenek nem rendelkeznek efféle küldetéssel, a gyászhírt, hogy Isten nincs, és halhatatlan lélek nem létezik, saját tudatukból vetítik elénk, miközben úgy vélik, nem hitben, hanem látásban járnak. Látásuk nem látomás, mégis prófétálnak és térítenek nemegyszer a tudomány nevében, amely a kérdés lényegéről roppant keveset tud mondani. A hit igazsága minden bizonnyal az egyház tanításait, liturgiáját célba véve támadható. Hogy húsvét valóságos példájánál maradjunk: divat ma Jézus Isten-emberi személyiségének és tanításainak újraértelmezése, bűntelen voltának és feltámadásának tudományos kétségbe vonása, újonnan felfedezett evangéliumok közreadása, kelendők az ezekkel kapcsolatos médiaszenzációk és bestsellerek.
Húsvét közeledtével egyre több tudományosnak álcázott híradás jelenik meg például a tévéképernyőkön, a keresztény hit kétezer esztendős hagyományait és alaptéziseit cáfolandó. A minap egy készülő vagy elkészült dokumentumfilm előzeteseként az egyik adó azt adta tudtomra, hogy Jeruzsálemben Jézus és családja temetkezési helyére bukkantak, e korabeli leletek tanúsága szerint egymás közelében temették el Szűz Máriát, Jézust és Jézus fiát. A tévékamera néhány kőkoporsót is elém varázsolt. Rövid idővel később egy amerikai misztikus film a Holt-tengeri tekercsek közelében előkerült, eddig ismeretlen evangélium szövegéből kiindulva arra intett, hogy Jézus igazi tanításai szerint nincs szükség sem papra, sem egyházra, sem templomra. Forgalomban van Júdás evangéliuma is. Minderre persze mondhatnánk azt, hogy a botrány médiauralta világunkban a legjobb üzlet. De hogy ez az üzlet nem arra szolgál-e, hogy elrejtse a húsvét igazi üzenetét, én nem tudom…