Két héttel korábban, jövő szerdán kezdődik idén a balatoni szúnyogirtás. A műveletet két ütemben végzik el, az ehhez szükséges 70 millió forintot állami és önkormányzati forrásból fedezik a települések. Ugyanaz a cég nyerte el közbeszerzési pályázaton a megbízatást, amelyik évek óta ellátja a feladatot. Az elkövetkező hónapokban a két biológiai irtást 1700, a hat kémiait 5700 hektáron végzik el; ez nemcsak a kifejlett rovarokat, hanem a lárvákat is elpusztítja. A közvetlen tóparti településeken kívül Hévíz és Zalakaros is bekapcsolódott az akcióba – nyilatkozta lapunknak Rosta Sándor, a Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnöke.
Mától ismét közlekedhetnek hajók a Sión. A Balatoni Hajózási Zrt. szakemberei ugyanis határidő előtt befejezték a Sió-zsilip rekonstrukcióját, így másodpercenként 26,7 köbméter víz folyik a tóból a csatornába.
Ma már két személyszállító hajó megy le a Dunára, onnan két hajó és egy vitorlás úszik fel a Balatonba. Amint a tó vízszintje visszaáll a szabályozási szint 110 centiméteres felső határára, ismét elzárják a zsilipet – tudtuk meg Hanga Csabától, a Balatoni Vízügyi Kirendeltség helyettes vezetőjétől.
Irtják a szúnyogot a Balatonnál
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!