Martonyi: Dossziét kreáltak rólam

Munkatársunktól
2007. 04. 26. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Különböző médiumokban napvilágot látott, a személyemet illető rágalmakat alantas politikai támadásnak tekintem. Hálózati személy soha nem voltam, hálózati tevékenységet nem végeztem, ilyen nyilatkozatot sem szóban, sem írásban soha nem tettem, az állambiztonsági szervekkel együtt nem működtem – Martonyi János, az Orbán-kormány külügyminisztere ezt Kende Péter újságíró kijelentései után közölte. – A támadás tárgyául azok a beszámolók szolgálnak, amelyeket a hatvanas évek második felében az akkori rendelkezések alapján tanulmányútjaimról köteles voltam megtenni – írta a volt külügyminiszter, akinek állítása szerint soha nem volt arról tudomása, hogy ezek a beszámolók egy koncepció alapjául szolgálhatnak, amelynek keretében dossziét kreálnak, fedőnevet adnak, anélkül, hogy erről valaha is tájékoztatták volna.
A témáról az Élet és Irodalom című hetilap ma megjelenő száma közöl írást. Ebben Kende Péter ismerteti azokat a dokumentumokat, amelyek igazolják, hogy Martonyi alig húszévesen, majd a következő években feljegyzéseket készített a külföldi utakról. A szerző továbbá életrajzi adatok alapján megállapítja, hogy a „Magasdi – Marosvásárhelyi” fedőnevű informátor azonos a volt külügyminiszterrel. A cikkben közölt jelentésekből – az MTI előzetes tájékoztatása alapján – nem derül ki, hogy bárki is kárát látta volna az 1968 januárjában megnyitott és 1986 októberében lezárt dossziékban található feljegyzéseknek. Martonyi János leszögezte: „számos bizonyíték szerint az állambiztonsági szervek ellenséges személyként tartottak nyilván”. – Szomorúan kell megállapítanom, hogy a megfélemlítésnek, hamisításnak azok a technikái, amelyek az elmúlt rendszert jellemezték, tizenhét évvel a rendszerváltozás után is tovább élnek – zárul a közlemény.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.