Növekszik a kínai devizatartalék

Hírösszefoglaló
2007. 04. 12. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kínában, a világ legnagyobb devizatartalékaival rendelkező országában a legújabb – március végi – adatok szerint a devizatartalékok értéke elérte az 1,2 ezermilliárd dollárt, ez 37,4 százalékos emelkedés az egy évvel korábbihoz képest – írta az MTI–Eco. A devizatartalékok 75 százalékát megfigyelők dollárban jegyzett eszközökben, főként amerikai állampapírokban sejtik, a maradékot euróban, illetve egy kis hányadot jenben. Kína devizatartalékai a szárnyaló külkereskedelem és az abban képződő óriási többlet, valamint az ugyancsak hatalmas külföldi beruházások nyomán havi több millió dollárral nőnek. A kínai kormány márciusban bejelentette, hogy céget kívánnak létrehozni a devizatartalékok egy részének befektetésére. Közgazdászok szerint erre a célra mintegy 200-400 milliárd dollárt különítenének el a tartalékokból. Kína után a világon Japán rendelkezik a legnagyobb devizakészlettel: március végén a japán devizatartalékok elérték a 909 milliárd dollárt.
A kínai kereskedelmi többlet az idei év első három hónapjában elérte a 46 milliárd dollárt, ez mintegy kétszerese az egy évvel korábbinak. Az első három hónapban ugyanakkor 15,9 milliárd dollárnyi külföldi befektetés érkezett az országba, 11,6 százalékkal több, mint a tavalyi első negyedévben. Elemzők szerint a kínai befektetések mértéke 2009 elejéig biztosan évi 10 százalék feletti növekedést érhet el. Látványos változásra csak a pekingi olimpia után lehet számítani.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.