Történelmi csúcson

A BUX átlépte az újabb történelmi csúcsot. A magyar tőkepiaci indikátor a délután érkező kedvező amerikai híreknek köszönhetően átlépte a 25 800 pontos határvonalat, és 25 935 pontra ugrott. Jelentős volt a forgalom, és a vezető részvények árfolyama is szépen emelkedett. A nap nyertese az Émász lett, míg a leginkább alulteljesítő papír a Graphisoft volt.

2007. 04. 20. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kivárásra rendezkedtek be tegnap reggel a befektetők. Ennek köszönhető az is, hogy a BUX sokáig nem tudott kitörni a 25 700 pontos szintről. A magyar indikátorra csak azok a kedvező előjelek hatottak, amelyek a tengerentúlról érkeztek, és 25 900 pont fölé húzták a BUX görbéjét. Csak a nap végét jelző gongszó szakította meg az index emelkedését. Az újabb történelmi csúcson záró BUX 25 828,78 ponton lépett a partvonalon túlra. A 418,50 pontos emelkedés egyértelműen az OTP-nek, valamint a szintén történelmi rekordot elérő tengerentúli indexnek, a Dow Jonesnak volt köszönhető. A jelentős mértékű, 66,4 milliárd forintos forgalom is jól mutatta, hogy a vevők nem teketóriáztak. Míg délelőtt csak csipegették a papírokat, addig a fokozatos emelkedés egyre erősebb vételi nyomást gyakorolt a piacra.
A nap egyik meghatározó részvénye az OTP volt. A 2,7 százalékkal dráguló banki papírokra 38 milliárd forint értékben kötöttek üzletet. Az OTP iránti érdeklődést egy fontos esemény előzte meg: tegnap tartotta meg a társaság a cég befektetői napját. A rendezvényen Csányi Sándor elnök-vezérigazgató megerősítette, hogy az OTP-csoport 2010-re kétmilliárd euró adózás előtti eredmény elérését tűzte ki célul, ami az esetleges további akvizíciók révén magasabb is lehet. Az eredmény elérésével, tőzsdei kapitalizációja alapján az OTP Bank Európa 20-25 vezető hitelintézete közé kerülhet három év múlva. A következő esztendőkben a csoporton belül dinamikusan növekszik majd a külföldi leányvállalatok hozzájárulása a mérlegfőösszeghez és az eredményhez. A középtávú stratégiai célok alapján 2010-ben a konszolidált adózás előtti eredmény körülbelül 50 százaléka már a külföldi érdekeltségektől származik, ennek mintegy felét az oroszországi és az ukrajnai bankok teljesítménye adja majd.
Az OTP mellett jól muzsikált a Magyar Telekom és a Richter. Meglepetésre a Molnak nem sikerült nagyobb megugrást összehoznia, az olajipari papírok csupán 0,4 százalékkal drágultak. A nap nyertese az Émász lett 5,7 százalékos erősödéssel, míg a legnagyobbat a Gra-phisoft esett. A szoftvercég részvényei 3,9 százalékkal gyengültek.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.