Csupán egyetlen ponttal nyitott előző értéke felett a BUX, a reggeli emelkedést egy nagyobb ívű felfutás követte, így a magyar indikátor a délelőtt folyamán átlépte a 24 ezer pontos küszöböt. A délután emelkedéssel és egy kisebb kiigazítással telt el, de valójában érdemi esemény nem történt, a BUX végül hat ponttal napi csúcsa alatt zárt. Elemzők elmondták, hogy már várható volt a 24 ezer pont átlépése, arra határozott választ viszont nem tudtak adni, hogy meddig tartható fenn a BUX lassú, de határozott emelkedése. Nem kaptak az érdeklődők arra sem választ, hogy a küszöb elérését követve mikor történhet korrekció a piacon. A BUX záráskor 233,27 pontos növekedést követve 24 195,51 ponton zárt. Nem csak a magyar tőzsdén alakult ki komolyabb emelkedés, a régiós tőzsdék is jól szerepeltek, azaz egy százalék körüli növekedéssel fejezték be a napot. A 28,8 milliárd forintos forgalom és a vezető részvények többségének drágulása is azt mutatta, hogy a húsvéti ünnepeket követve a befektetők aktivizálták magukat.
A nap nyertese a Richter lett 2,7 százalékos drágulásával, a gyógyszergyártót a sorban a Magyar Telekom és a Rába követte. A távközlési papírok 2,3 százalékkal, míg a gépipariak 1,9 százalékkal erősödtek. A vezető részvények közül egyedül a Mol nem tudta követni a trendet, az olajipari cég részvényei a nyersolaj árának csökkenése miatt fél százalékkal estek vissza. Az OTP viszont az emelkedő irányt sarkalta, és egy százalékkal erősödött. A bankközi devizapiacon a forint minimális erősödést jelzett az euróval szemben. Késő délután egy euróért 245,70 forintot adtak, szemben a pénteki 245,90 forinttal. A dollár gyengült az euróval szemben a nemzetközi piacokon, így Pesten is követte a zöldhasú ezt az irányt.
Van fantázia a régióban. Számos befektető szerint a kelet-európai részvénypiacok kilátásai még optimizmusra adnak okot – idézte a Bloomberg amerikai hírszolgálat az egyik prágai elemzőt, aki ez alkalommal a lengyel, a cseh és az osztrák tőzsdei helyzetről és a kilátásokról szólt. Rekordot döntögető magasságok felé tartanak a vezető tőzsdeindexek az említett országokban, az emelkedés tegnap megközelítette vagy meg is haladta az egyszázalékos mértéket – derül ki a jelentésből.
Ünnep utáni drágulás
Átlépte tegnap a 24 ezer pontos határt a BUX, az elemzők azt nyilatkozták, várható volt a magyar tőkepiaci indikátortól, hogy újból eléri ezt a szintet. A húsvéti ünnepeket követő befektetői roham is megjósolható volt, a háromnapos szünnap után a befektetők igen élénken érdeklődtek a magyar papírok iránt is.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!