Véres ütközet Tallinnban

Óriási felháborodást okozott a tallinni szovjet hősi emlékmű eltávolítása mind a balti állam orosz ajkú közösségén belül, mind Moszkvában, ahol az orosz felsőház azt javasolta a Kremlnek: Oroszország szakítsa meg az Észtországhoz fűződő kapcsolatait.

Munkatársunktól
2007. 04. 27. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Vörös Hadsereg katonáinak emléket állító szobor lebontását csütörtök este kezdték meg az észt hatóságok, a műveleti területet kordonnal körülzárták. A helyszínen több ezer tiltakozó gyűlt össze, az elsősorban orosz ajkú demonstrálók összecsaptak a rendőrökkel, akik könnygázzal és vízágyúkkal igyekeztek szétoszlatni a tömeget. A harcokban egy ember életét vesztette, több mint negyvenen megsérültek, 300 embert őrizetbe vettek. Tegnap este folytatódtak az erőszakos összetűzések Tallinnban.
Az 1947-ben a főváros központjában felállított emlékművet, egy szovjet katona bronzszobrát Tallinn azzal az indokkal távolíttatta el, hogy az az öt évtizedig tartó elnyomó hatalmat és a kommunista korszak borzalmait juttatta az észtek többségének eszébe. A szovjet csapatok 1940-ben szállták meg a balti államokat, ahonnan a nácik egy évvel később kiszorították őket. A Vörös Hadsereg 1944-ben visszafoglalta Észtországot, Lettországot és Litvániát. „Oroszország elutasítja az észt hatóságok barbár viszonyát azok emlékéhez, akik a fasizmust az egyetemes értékek nevében legyőzték” – olvasható az orosz felsőház tegnapi állásfoglalásában.
*
Az észt kormány szóvivője szerint a szobrot titkos helyre szállították. „A kormányzati intézkedés célja az volt, hogy meghiúsítsa a rendbontásokat, amelyek komoly veszélyt jelentenek a polgárok jólétére és javaira” – áll a kormány tegnapi közleményében. Tallinn arra hívta fel a figyelmet, hogy az emlékmű előtti téren a biztonságot gyakran veszélyeztették az ott több alkalommal gyülekező észt, illetve orosz nacionalisták. A szobor áthelyezésének további célja az emlékmű alatti terület átkutatása a háborúban meghalt katonák maradványai után. Az exhumált tetemeket egy Tallinnon kívül eső temetőben fogják eltemetni.
Oroszország az emlékművet mindazok előtti tisztelgésnek tekinti, akik részt vettek a második világháborúban a fasizmus legyőzésében. Éppen ezért az orosz külügyi szóvivő sértőnek és embertelennek nevezte az észt lépést. Moszkvában a felsőház „a legkeményebb intézkedésekig terjedő” csomag meghozatalára hívta fel az orosz vezetőséget, „beleértve a diplomáciai kapcsolatok megszakítását”. Az alsóház, az állami duma a diplomáciai viszony szintjének leszállítását, a tallinni orosz nagykövet hazarendelését és a „sírgyalázásban” vétkes észt politikusok Oroszországból való kitiltását követelte gazdasági jellegű intézkedések sora mellett – jelentette az MTI.
A szövetségi tanács rámutatott, hogy a tallinni emlékművet éppen a május 9-i győzelem napja küszöbén távolították el. „Ez csupán adalék annak az észt nép számára végzetes politikának a jellemzéséhez, amelyet a nácizmus provinciális hódolói folytatnak” – ítélték el az észt hatóságokat az orosz szenátorok. Az orosz honatyák továbbá elmarasztalták Brüsszelt, amiért „hallgat, s külső megfigyelő pózában szemléli a garázdálkodást, amelyet az EU- és NATO-tag Észtország vezetősége művel”.
Andrus Ansip észt kormányfő az orosz felvetésekre reagálva elmondta: „Nem tartjuk szükségesnek, hogy belügyeinket az orosz hatóságokkal tárgyaljuk meg.”
vezércikk a 7. oldalon

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.