Egy év után, pénteken ismét közgyűlést tartott a jelenleg is felszámolás alatt álló Baumag Stratégiai Fejlesztő Szövetkezet vagyonának állítólagos gazdája, az Agenda–H szövetkezet. Balázs László, a szövetkezet elnöke, aki a felszámolás megindulása előtt a Baumagot vezette, a közgyűlésen nem jelent meg. Az Agenda–H honlapján ezt azzal indokolták, hogy „különféle szerveződések meg akarják zavarni a közgyűlést”. Ettől függetlenül az esemény nyugodt körülmények között zajlott. A mintegy 1200 belső tagból kevesebb mint 160-an jelentek meg, a külső tagokkal együtt pedig mintegy kétszázan voltak jelen. Őket a vezetőség arról tájékoztatta, hogy a szövetkezet fellebbezett a bíróság áprilisi, elsőfokú ítélete ellen, mely lényegében kimondta, hogy Balázs László a Baumag-befektetők pénzének jó részét átpumpálta az Agenda–H Szövetkezet és az érdekeltségébe tartozó 16 társaságba, ezért arra kötelezték, hogy közel 18 milliárd forintot fizessen meg a Baumagnak. A jelenlévők azt is megtudhatták, hogy „a vagyon rendőrségi zárolása miatt” az évet közel negyvenmilliárdos veszteséggel zárták – de a pénz természetesen megvan. A Baumag hitelezőiből 7500-an jelentkeztek be a felszámolónál, több mint húszmilliárd forintot és annak hozamait követelik. Az elsőfokú bírósági ítélet halvány reményt ad nekik arra, hogy vagyonuk egy részét visszakapják.

Elkezdődött az érettségi: mutatjuk, milyen feladatokat kaptak a diákok