A kínvergencia propagandája

A konvergenciaprogram végrehajtása érdekében hozott, „reformnak” nevezett megszorító intézkedések propagandájára 800-900 millió forintot akar elkölteni a kormány abból az 1,77 milliárdból, amelyet kommunikációra különített el az idei költségvetésben. A fennmaradó összeget állami ünnepekre, kutatásokra vagy a kabinet számára fontos megemlékezésekre fordítják. Az ígéretek szerint még véletlenül sem „önfényező kormányzati kampányra” herdálják el adóforintjainkat, hanem praktikus információkat közölnek az egészségügy és a közigazgatás „reformjairól”.
Miután Gyurcsány Ferenc is megmondta Lisszabonban, hogy az utóbbi évek legőszintébb beszéde a kiszivárogtatott őszödi miniszterelnöki monológ, a hazugságözön elismerése volt, nincs okunk kételkedni abban, hogy a hazug ember hazug kormánya – csalfa ígéretei ellenére – most csaknem kétmilliárd forintot fog elherdálni közpénzből a sok-sok hibával, de mégis működő egészségügyi és közigazgatási rendszerünk teljes szétverésének dicsőítésére.
Látjuk, tapasztaljuk a kórházak gyógyítókapacitásának megcsonkolásával okozott károkat, halljuk a híreket az alapvető gyógyszerek (mint legutóbb a tetanusz elleni vakcina) hiánya által okozott vészhelyzetekről, a két gyermek ellátása miatt a hó közepére kimerülő kórházi keretköltségről. Ezekre a bajokra nem a milliárdos kormányzati propaganda a gyógyír, hanem sokkal inkább a néhány millió forintért időben megrendelt gyógyszer, vagyis a működő közigazgatás által irányított és ellenőrzött egészségügyi rendszer.
Hogy a milliós piaci fizetésért alkalmazott propagandisták és szocialista kormánymegbízóik is értsék: a Bertolt Brecht megénekelte kujan-bulaki szovjet parasztok is tudták, úgy célszerű megemlékezni Lenin elvtárs születésnapjáról, ha emlékműállítás és az ünnepség helyett egyszerűen kiirtják a csípéseikkel betegségeket terjesztő szúnyogokat. Nincs jobb propaganda annál, mint minden egyes napon a köz érdekében tenni a jót, nem pedig kommunikálni jó esetben a nagy semmit, rossz esetben a kormány által teremtett káoszt.
De ha már Brecht kujan-bulaki parasztjaival példálóztam: ha ott és akkor a szúnyogirtó döntésükkel a gyűlésen egyetértő faluvezető, talán tanácselnök, szúnyogirtó szer helyett egy Lenin-szobrot mert volna megvásárolni a közösség pénzén, minden bizonnyal elkergették volna.
Ha valaki az ország irányításának jogáért azt ígéri, akarom mondani: hazudja például, hogy esze ágában sincs bevezetni a vizitdíjat, majd egyik első kormányzati intézkedéseként – a legőszintébb őszödi beszéde után – bevezeti, az, lássuk be végre, bármilyen szemétségre képes. Arra is, hogy – az Országgyűlésben szavazati joggal rendelkező vazallusai segítségével – kormányzati negyedet építtessen a meglévő patinás belvárosi minisztériumi épületek dobra verésének lehetőségéért. Mert hogy majd az új kormányzati negyed megvalósításától lesz olcsóbb és hatékonyabb a közigazgatás. És mert állítólag százmilliárdos megtakarítást eredményez a több mint harmincmilliárdos beruházás. Mert olcsóbb lesz a fűtés az alacsony belmagasság miatt.
Bizonyára így lesz…
Ugyan ki merne kételkedni a magyar történelem legőszintébb személyisége által vezetett kormány becsületszavában?