Mellbevágó hír: Egy tizenegy éves kislányt erőszakolt meg egy ismeretlen férfi Kőröshegy közelében. A férfi a hazafelé tartó kislányt Kőröshegyen szólította meg, autójával egy félreeső földes útra vitte, ahol megerőszakolta. De előtte megfenyegette. A torokszorító, drámai esetet nem lehet nem összefüggésbe hozni az elmúlt időszak rendőrségi botránysorozatával. Hiszen az az „ember”, aki ez a bűntényt elkövette a Balatonmelléken, előzőleg nyilvánvalóan hallott arról, hogy a budapesti éjszakában ugyanezt tették meg egy másik áldozattal, akik ráadásul rendőrök voltak. Ha pedig éppen a rendőröknek szabad a nemi erőszak, akkor már mindenki másnak is. Ha nekik szabad az emberi mivoltból való állati kivetkezés, akkor ugyanaz másnak egy elhagyatott helyen miért ne lenne szabad. Így áll össze a logika szabályai szerint ez a szomorú történet is. Az erőszakoló fővárosi rendőrök példája csak gyúanyag az eljövendő hasonló bűnesetekhez.
Kovács József, Budapest

Csákánnyal végezte ki feleségét egy férfi Csömenden