A magyarság szilárd pontja

Több százezren zarándokoltak el a székelyföldi Csíksomlyóra, hogy a pünkösdi ünnepen leróják a tiszteletüket a több mint ötszáz éves, hársfából faragott Mária-szobor előtt.

2007. 05. 28. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Idén az előző éveknél láthatóan jóval többen választották a kerékpáros, gyalogos zarándoklatot, sokan – Bencsik János tatabányai polgármester korábbi vállalkozását követve – az anyaországból érkeztek így. A hagyománynak megfelelően a székely falvak keresztaljai is gyalogosan vonultak fel a kegytemplom elé.
A Napba öltözött asszony tisztelete összefogja a magyarságot, évről évre a világ minden tájáról érkező magyarok tömegei látogatnak el a két Somlyóhegy közötti nyeregbe, hogy a pünkösdi szabadtéri misén enyhülést találjanak testi-lelki gondjaikra. A Kárpát-medencei magyarság legnagyobb búcsújáró helyén négyszáznegyven esztendeje adnak hálát a megmaradás és az összetartozás kegyelméért.
„Lehet beborulva az ég, kisebbségi létünk felett is lehetnek viharfelhők, de ha az Isten arca ezeken keresztül ránk tekint, számunkra mindig nyitva van a mennyország” – fogalmazta meg a búcsú üzenetét Borbély Gábor nyugalmazott csíkszeredai főesperes. „A Csíksomlyói Szűzanya hazavárja gyermekeit” – hirdeti a rendezvény állandó mottója, és a hívó szóra egyszerű emberek és közismert politikusok egyaránt jelenlétükkel válaszolnak.
Riport a 4., vezércikk a 7. oldalon

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.