Ma árverezik el Kádár Jánosné rózsafüzérét a budapesti Polgár Galériában. Megtudtuk: téves az a sajtótalálgatás, hogy Kádár Jánosné Tamáska Mária, az ÁVH levélfelbontó részlegének egykori kiértékelője netán valamiféle vallási életet is élt volna a férjéről elnevezett vallásüldöző rezsim idején.
Tüskés Tibor pécsi író, irodalomtörténész közlése szerint az MSZMP első titkára és neje a 70-es években a Vatikánban járt, s Kádárné a pápától kapta ajándékba a szentolvasót. Tüskés Tibor erről annak idején a Vatikáni Rádió magyar adásának akkori vezetőjétől, Szabó Ferenc jezsuita szerzetestől értesült, aki tanúja volt a megajándékozási gesztusnak. Kádár Jánost 1977. június 9-én VI. Pál pápa fogadta, ő volt az első pártvezető, aki állami hivatal nélkül léphette át a Vatikán küszöbét.
A mai aukción feltehetően tetemes összegért cserél gazdát a nevezetes rózsafüzér. Soha jobbkor – tehetnék hozzá azok, akik szorítanak az állampárti vezető és neje földi maradványainak megkerüléséért. A Kádárné szentolvasóját árverésre bocsátó, magát megnevezni nem kívánó személy ugyanis a befolyt összeg felét arra szánja, hogy megnövekedjen a Kádár-síremlék kifosztóinak felkutatására kitűzött nyomravezetői díj. A bevétel másik felét Mindszenty József hercegprímás boldoggá avatási procedúrájának a költségeire ajánlotta fel az eddigi tulajdonos.

Szijjártó Péter: Magyarország nem akar az ukrán maffia átjáróházává válni