A rendőrök ellen szólnak a cellaadatok

Hírösszefoglaló
2007. 05. 28. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szolgáltató szerint a mobiltelefonok cellainformációi cáfolhatják a 21 éves Zsanett megerőszakolásával gyanúsított rendőrök vallomását – hangzott el az MTV Híradójában. A társaság nyilvántartása szerint ugyanis a rendőrök készülékei épp az ellenkező irányba mozdultak el a Múzeum körútról, mint ahogy a gyanúsítottak állították, azaz nem a XIII., hanem a IX. kerület felé.
A Múzeum körúti erőszak sértettjének ügyvédjét, Tuza Pétert nem lepte meg a hír, amely védence állítását igazolhatja. Tuza vasárnap a távirati irodának elmondta, a nyilvánosságra került bizonyíték is alátámasztja: nem blöffölt, amikor arról beszélt, hogy több olyan, a sértett állítását igazoló adat is létezik, amelyet a gyanúsítottak még nem ismernek. Utóbbiak egyik ügyvédjének arra a megjegyzésére, hogy a cellainformáció önmagában nem perdöntő bizonyíték, így reagált: ez több másikkal együtt igazolja ügyfele állítását. Tuza korábban közölte, hogy a 21 éves lány az eset után körülbelül egy órán belül feljelentést tett a XIII. kerületi rendőrkapitányságon, s ezt okirat bizonyítja. Az ügyvéd ezzel cáfolta azt a gyanúsított rendőrök védői által előzőleg hangoztatott állítást, miszerint az erőszak és a feljelentés között három nap telt el.
Emlékezetes: a Pesti Központi Kerületi Bíróság május 19-én helyezte előzetes letartóztatásba azt az öt rendőrt, akiket a Múzeum körúti erőszakos közösülés elkövetése miatt vettek őrizetbe. Két rendőrt erőszakos közösüléssel és hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetéssel, hármat erőszakos közösülés bűnsegédként való elkövetésével gyanúsítanak. A bíróság indokolása szerint az előzetes letartóztatásra azért volt szükség, mert a gyanúsítottak a sértett befolyásolásával megnehezíthetik az eljárást. A bíróság döntését az ügyészek tudomásul vették, a védők fellebbeztek.
Az ügyben a nyomozás egy 21 éves lány feljelentése alapján indult a Budapesti Nyomozó Ügyészségen. A sértett állítása szerint május 4-én, Budapesten, a Múzeum körúton öt rendőr igazoltatta, majd egy sötét mellékutcában megerőszakolta. A gyanúsítottak szolgálati viszonyát felfüggesztették. Mindannyian a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) kötelékébe tartoztak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.