Mintha mi sem történt volna, vasárnap este a kijevi Olimpiai Stadion díszpáholyában közösen szorított kupáért játszó kedvenceiért (Dinamo Kijev–Sahtyor Donyeck 2:1) az elnökkel és a kormányfővel az élen az ukrán politikai elit krémje. Pedig előző este még ezek az urak egymással néztek farkasszemet, az ország pedig tudtán kívül is a polgárháború szélén imbolygott.
Az először még csak a hatalomért, jogköreinek növeléséért, később azonban már egyre inkább a politikai túlélésért küzdő elnök olyan volt, mint a felgyorsult biciklista, akinek egyetlen reménye, hogy nyomja a pedált, mert ha megáll, elesik. Az alkotmányosság garantálójaként Viktor Juscsenko törvényesség szempontjából erősen kétséges intézkedések sorozatát produkálta a parlament kétszeri feloszlatásától az alkotmánybíróság működésének tudatos ellehetetlenítésén át a belügyminisztérium irányításának maga alá rendeléséig.
Ezt az ámokfutást politikai értelemben még csak-csak magyarázza, hogy a jogköreinek megnövekedésébe beleszédült kormánykoalíció mohóságával sarokba szorította, lépéskényszerbe hozta az ellenzéket, mindez azonban nem indokolja az elnök részéről az alkotmány folyamatos diszkreditálását. Viktor Janukovics ténykedése morális értelemben bizony sok kívánnivalót hagy maga után, jogászai azonban egyértelműen jobbak, mint a Juscsenkónak tanácsokat adók. A felelősség nagyobb része ezúttal a hatalmi érdekektől hajtva minimum a törvényesség határán mozgó Juscsenkót terheli, aki a narancsos táborral együtt a történtek után aligha állíthatja be magát a demokrácia védelmezőjeként. Politikai értelemben az elnök és csapata ugyan elérte célját, hiszen, ha nem is akkor, amikor eredetileg szerették volna, de lesznek előre hozott választások, morálisan azonban sokat koptak e közel két hónap alatt.
Tény, az ukránoknak egy ideje már nehéz felnézni politikusaikra, azt azonban kevesen gondolták volna, hogy az acsarkodó elit a fegyveres erőket is megpróbálja bevonni hatalmi belviszályába. Pedig ezúttal ez történt, s az indulatok elszabadulásától talán csak az óvta meg az országot, hogy vezetőik a szakadék szélén mégiscsak megrettentek az előttük tátongó mélységtől.

Fontos figyelmeztetést adott ki a NAV, lejár egy határidő!