Alkotmányba ütköztek Kaczynskiék

Görömbölyi Dávid
2007. 05. 14. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Továbbra is igyekszünk teljesíteni választási ígéreteinket – mondta Jaroslaw Kaczynski lengyel miniszterelnök újságírók kérdésére, miután az alkotmánybíróság hatályon kívül helyezte az új átvilágítási törvény egyes rendelkezéseit.
A Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD) által indítványozott eljárás eredményeként a márciusban hatályba lépett, meglehetősen szigorú jogszabály elveszítette eredeti karakterét, hatékonyságát. A bírák a túl általános megjelölésekre hivatkozva kivették az átvilágítandók köréből az oktatókat, illetve az újságírókat, Jerzy Stepien elnök pedig hozzátette: „a törvénynek a bosszúállás helyett az igazság kereséséről kellene szólnia”.
Kaczynski miniszterelnök szerint az alkotmánybíróság feltűnően elhamarkodott döntése nem jelöli meg a lehetséges megoldási módszereket, így a törvény tartalommal való újbóli megtöltése a kormányzat feladata. A felvetődött lehetőségek az alkotmánymódosítástól a kommunista titkosszolgálatok lengyelekre vonatkozó adatállományának teljes körű nyilvánosságra hozataláig sokfélék; s mivel a kérdés rendezése a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) egyik legfőbb választási ígérete volt, a miniszterelnök a választók közvetlen felhatalmazásával teheti meg következő lépéseit.
Az ellenzéki, jobboldali liberális Polgári Platform (PO) a közéleti szereplők adatbiztonságát tiszteletben tartó megoldást vár a kormányzattól. Donald Tusk, a párt elnöke együttműködésre szólította fel a kormányoldalt, s jelezte: készen áll a PiS vezetőivel való találkozóra.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.