Egyedül azok csalódtak a nyolcadik alkalommal megrendezett Balaton Boaton, akik horgászladikot vásároltak volna, mert miközben a néhány millióért kínált minikatamaránoktól a hatvan-hetven milliós luxusjachtokig minden, a Balaton vizén és partján használható kis hajóból, illetve szabadidős sporteszközből gazdag volt a kínálat, hagyományos, egyszerű, fából vagy műanyagból készült horgászcsónakot nem láthattunk a vízen vagy a 750 négyzetméteres kikötői szabad területen. Árbocos csodából viszont többtucatnyi dobogtatta meg a látogatók szívét.
A tó sérülékeny vizét óvók elsőként az elektromos hajóknál időztek. A kevésbé igényes formájú Velence 25-össel egy feltöltéssel nyolc órán át hajókázhatunk – tudtuk meg a forgalmazó képviselőjétől. El is kelt belőle hat, de szinte biztos: a Kecskeméten gyártott Water Bug (vízi bogár) névre keresztelt, aprócska, tavi sétára szánt jármű ugyancsak kapós lesz. Az elektromos meghajtású vízi bogár, amelyet a februári budapesti hajókiállításon még csak fényképről láthattak az érdeklődők, a lellei rendezvényen mutatkozott be – külleme és ára miatt is óriási sikerrel.
S hogy mi mennyibe kerül? A Dufaur 34-es jachthoz már egy jobb márkájú autó áráért is hozzájuthatunk, a Jeanneu Sun Odyssey családjának összkomfortos, háromkabinos, fürdőfülkés, konyhás, negyvenkilenc lábas árbocosát viszont nem sokkal a kiállítás előtt hatvanhétmillió forintért vásárolta meg egy honfitársunk. A Franciaországban gyártott Jeanneu család legkisebbjének, az ötszemélyes San 2000-esnek az ára viszont már egy közepes kategóriájú Toyota személygépkocsiéval azonos.
Gazdag volt a választék minikatamaránokból, amelyeket ugyan már öt-hat éve kínálnak, ám ki tudja, miért, csak alig néhány látható belőlük a tavon. A filmekből ismert, ugrálós vízi kenguru azonban az ára miatt is kelendő strandjáték lehet.
Hogy jól érezzék magukat a boat vendégei, a rendező Balatoni Hajózási Zrt. és a házigazda lellei önkormányzat mellett a helyi borászok is kitettek magukért. A lapunk támogatását is élvező, nagy sikerű kiállítás látogatóit három napon át ingyenes borkóstoló várta az egy-egy órás kirándulásra induló Helka motoroson.
Álomhajók a lellei kiállításon
Véget ért tegnap a balatonlellei vízisport- és szabadidő-kiállítás, amelyen a XXI. század méregdrága luxusjachtjai mellett egy apró, olcsó, hazai csodabogarat is bemutattak. A száznál is több kishajó-gyártó, illetve -forgalmazó többsége elégedetten, jó üzletek reményében indulhatott haza.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!