Oroszország és a Nyugat viszonyának lehűlése közepette fokozott érdeklődés kíséri Vlagyimir Putyin minden térségbeli látogatását. Így van ez a tegnap kezdődött kétnapos bécsi és luxembourgi vizittel is. Külön érdekessége az útnak, hogy miközben az OMV az Európa orosz energiafüggését némiképp csökkenteni hivatott, a tervek szerint a kaszpi térségből induló Nabucco gázvezeték fő részvényese – legutóbb Iránnal kötött megállapodása keltett nagy feltűnést –, Ausztria hagyományosan jó kapcsolatokat ápol Moszkvával. Az OMV tavaly kötött 2027-ig szóló szerződést a gázszállításokról, a vezető politikusok pozitívan nyilatkoznak a moszkvai kapcsolatról. Bécs ráadásul fenntartásait hangoztatja az amerikai rakétavédelmi rendszer közép-európai telepítésével kapcsolatban, és nem kérdőjelezi meg, hogy a szovjet hadsereg pozitív szerepet játszott a II. világháborúban a náci rendszer szétverésével.
Feszültséget okozott ugyanakkor a látogatás előtt, hogy a vizitet felvezető klipben szereplő csecsenföldi képek miatt Putyin lemondta az osztrák sajtónak előzetesen megígért interjúkat. Arra is felkapta a fejét a média, hogy egy nappal az esemény előtt Bécsben őrizetbe vettek egy dán karikaturistát, aki Vlagyimir Putyint ábrázoló rajzot próbált kiragasztani az osztrák főváros egyik metróállomásán. A karikatúrán az orosz elnök portréja látható egy céltábla közepén, fölötte a kérdés: Putyin agyonlő-e újságírókat? Az utolsó szót azonban igen kis betűkkel nyomtatták, így messziről csak az első két szó ötlik szembe. Ez viszont németül annyit tesz: lőjétek agyon Putyint.
A találkozón Szergej Lavrov külügyminiszter a hagyományos fegyverek korlátozását célzó CFE-szerződés felülvizsgálatát célzó rendkívüli ülésre tett javaslatot.
EP-hátszél Kaszparovnak. Hans-Gert Pöttering elnök meghívására Garri Kaszparov orosz ellenzéki vezető ma meglátogatta a Strasbourgban ülésező Európai Parlamentet. A parlament elnöke elmondta: a meghívás az EP támogatását jelképezi, hogy a demokrácia és a törvény uralma teret nyerjen Oroszországban és a világban. (L. I.)

Érettségi 2025: Jön a feketeleves? Matematikával folytatódik az idei érettségi