Negyven éve épült társasházunk alagsorában levő 17 négyzetméteres garázsomat raktárként kívántam bérbe adni a legkisebb változtatás nélkül. Ennek engedélyezését a XIV. kerületi önkormányzat a helyiség újratervezéséhez kötötte, mivel a birtokában levő eredeti rajzon „garázs” szó olvasható. Ez az értelmetlenség nekem mintegy százötvenezer forint fölösleges kiadást jelentett. E felháborodásomat megírtam Lamperth Mónika miniszternek, akinek megbízásából az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal válaszolt: az önkormányzat a vonatkozó rendeletet tévesen értelmezte, vagyis nem kellett volna új tervdokumentációt követelnie.
Erre hivatkozással kértem a polgármestert, hogy térítsék meg a fölösleges kiadásomat. Intézkedést ígért, de nem tette. Sőt, fél éve telefonon se tudom elérni. Ismét Lamperth miniszterhez írtam, akinek azonnali intézkedésére a Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal 85 nappal később érkezett (bár három héttel visszafelé keltezett) levele szerint ebben az észbontó ügyben a XIV. kerület mégis helyesen járt el. Akkor most mi van?
Ádám Sándor
Budapest

Érettségi 2025: trükkös matekpéldákat kell megoldaniuk a diákoknak