Az Essóval kutat a Mol

Hírösszefoglaló
2007. 05. 17. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Mol és az ExxonMobil megállapodott, hogy közösen vizsgálják meg az úgynevezett nem konvencionális szénhidrogén feltárási és kitermelési lehetőségeit. Ezt azután jelentették be, hogy május 16-án a magyar olajcég együttműködési szerződést írt alá az energiaóriás leányvállalatával, az Essóval.
Eszerint tanulmányt készítenek Magyarország egyes medencéinek a geológiai szempontból nem hagyományos környezetben lévő szénhidrogén előfordulási lehetőségeiről, majd az eredmények függvényében döntenek a következő lépésekről. A projektek rendkívül nagy pénzügyi befektetést igényelnek, és a kitermelés gazdaságossága is kérdéses. Míg az ExxonMobil széles körű tapasztalattal és technológiával rendelkezik ezen a területen, addig a Mol biztosítja az együttműködés sikeréhez szükséges helyi geológiai ismereteket és operációs tapasztalatokat – áll a két cég közös tájékoztatójában.
Tordai Péter a KBC Securities vezető elemzője kommentárjában azt írja, a Makó mellett felfedezett gázmező késztette arra a Molt, hogy megvizsgálja e lehetőségeket. Úgy véli, a megállapodás a következő napokban még nem fogja komolyan befolyásolni a magyar olajcég részvényárfolyamát. A Concorde Call brókercég elemzése is hasonlóképp vélekedik, ám az az álláspontjuk, hogy a kutatás megindításának pillanatnyilag a Mol szempontjából nincs nagy jelentősége, hiszen az eredmények távoliak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.