Bevallási roham előtt

Kiss Roland
2007. 05. 18. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Még két nap – ennyi idő van hátra a 2006-os évről szóló adóbevallások elkészítésére és benyújtására, a határidő ugyanis május 21-én, hétfőn éjfélkor lejár. Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) szerint idén soha nem látott rohamra lehet számítani, mivel a személyi jövedelemadó-bevallások történetében először a munkáltatók nem kötelesek elkészíteni a dolgozók elszámolását. Bár a könyvelők azt tanácsolták, hogy a cégek vállalják fel e feladatot, minden bizonnyal sokan döntöttek másképp. Erre utal az is, hogy az idén a május eleji adatok szerint – időarányosan – mintegy harmadával többen juttatták el bevallásukat az APEH-hoz, mint tavaly: a hónap elején 1,8 millió elszámolás már befutott a hivatalhoz. Egyelőre nem tudni, hány önbevallás érkezik öszszesen, az azonban biztos, hogy a 4,3 millió adóbevallásból a munkáltatók a tavalyi kétmilliónál jóval kevesebb elkészítését vállalták fel.
Az APEH mindenesetre megerősített vonalakkal fogadja a rohamot, egyes posták is tovább tartanak nyitva. A május eleji adatok szerint a tavalyihoz képest tizenötször többen nyújtották be a bevallásukat elektronikus úton. Ugyanakkor az online ügyintézésnél is számítani lehet némi lassulásra, hiszen több céges bevallás és adatszolgáltatás határideje is május 21-én jár le. A lassulás főleg abban mutatkozhat meg, hogy a bevallás feladásáról szóló igazolás a szokottnál később érkezik meg az adózó számítógépére.
Az adóhivatal arra int mindenkit, hogy a szükséges helyeken írjuk alá a bevallásokat, ez ugyanis a tapasztalatok szerint gyakran elmarad. Érdekesség, hogy az adóhatóság hibalistáján második helyen szerepelnek azok az esetek, amikor a bevallást készítők több adót igényelnek vissza, mint amennyit befizettek. Tanácsos utánanézni: a visszatérítés vagy könnyítés valóban jár-e nekünk.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.