Blair nem jöhet szóba

Munkatársunktól
2007. 05. 24. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fehér Ház bejelentése szerint rövid időn belül kijelöli a Világbank új elnökét, miután a nemzetközi pénzügyi intézet eddigi vezetője, Paul Wolfowitz lemondásra kényszerült – június 30-i hatállyal távozik posztjáról –, mert pozícióját felhasználva járt közben élettársának előmenetele és fizetésemelése ügyében a banknál. Mint emlékezetes, a Világbank 24 tagú igazgatótanácsa a múlt héten elfogadta egy belső vizsgálat eredményét, amely szerint Wolfowitz megsértette a bank etikai szabályait. George W. Bush amerikai elnök a hét elején közölte: Henry Paulson pénzügyminisztert bízta meg azzal, hogy állítson össze listát a kiszemelt jelöltekről. Bush több alkalommal is hangsúlyozta, azt szeretné, ha egy amerikai követné Paul Wolfowitzot a nemzetközi pénzintézet élén. Amennyiben az amerikai elnök kívánsága teljesül, csökkennek az esélyei Tony Blair leköszönő brit kormányfőnek, hogy ő legyen a Világbank következő vezetője.
A Reuters szerint az elnöki posztra esélyesek között van Robert Zoellick volt külügyminiszter-helyettes, akinek nevéhez a világkereskedelmi megbeszélések dohai fordulójának megindítása fűződik. A Világbank következő elnöke lehet Robert Kimmitt pénzügyminiszter-helyettes, az Egyesült Államok volt németországi nagykövete, és az idősebb George Bush kormányzatának államtitkára, aki a vietnami háborúban is harcolt. Az esélyesek között van továbbá Joshua Bolten, a Fehér Ház hivatalvezetője, a kubai születésű Carlos Gutierrez kereskedelmi miniszter, Stanley Fischer, a Bank of Israel igazgatója, korábban a Világbank vezető közgazdásza, előzőleg a Nemzetközi Valutaalap ügyvezető igazgatójának első helyettese, illetve Paul Volcker, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed volt elnöke, akinek nevéhez az infláció csökkentése is fűződik.

Wolfowitz Barátnőjét is elveszítette. Paul Wolfowitz, a Világbank távozó elnöke állása után barátnőjét is elveszítette – írta a New York Post napilap. Shaha Ali Riza – aki miatt Paul Wolfowitz helyzete tarthatatlanná vált a Világbank élén – állítólag soha nem akarta, hogy áthelyezzék a nemzetközi pénzintézetből az amerikai külügyminisztériumba, ami Wolfowitz közbenjárására történt. A New York Post információi szerint Paul Wolfowitz távozásával a barátnője visszakerült eredeti beosztásába, amelyet sokkal jobban kedvelt. (MN)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.