Nem történt eddig más, mint hogy a túlköltekező állam, amely most kevesebbet kér külföldről kölcsön, inkább a saját polgáraitól szed be többet – értékelte a megszorításokat Bokros Lajos volt pénzügyminiszter, aki a Blikknek adott tegnapi interjújában úgy fogalmazott: az idáig meghozott intézkedésekkel sikerült elkerülnünk az államcsődöt, de ez nyilvánvalóan kevés a fejlődéshez. A Közép-európai Egyetem professzora emlékeztetett: a tíz volt szocialista ország közül Magyarországon a legalacsonyabb a gazdasági növekedés, a legnagyobb a költségvetési hiány, a legmagasabb az infláció, és mi adósodtunk el leginkább. Bokros úgy véli, a magyar politikai elit nagy része nem szeret foglalkozni ezekkel a tényekkel, s miközben más országokban sorra meghozzák a szükséges reformokat, mi úgy teszünk, mintha ez nem érintené hazánkat. Mint mondta, nyögjük a kölcsönök kamatait, miközben nyakunkon van egy túlköltekező állam felduzzasztott közigazgatással és silány minőségű egészségügyi ellátással. A volt pénzügyminiszter a közigazgatás, az oktatás, az egészségügy és az önkormányzati rendszer mielőbbi megreformálását tartja szükségesnek annak érdekében, hogy az állami kiadások tartósan csökkenni tudjanak.

Kigyulladt a Penny logisztikai központja Veszprémben