Egyre kuszább a Malina Hedvig-ügy

Robert Fico szlovák kormányfő szerint a Nyitrán megvert magyar diáklány, Malina Hedvig ügye a magyarországi politikusok miatt kerül újra és újra az érdeklődés középpontjába, ők azok, akik „túlpolitizálják” a kérdést.

Neszméri Sándor
2007. 05. 28. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ezzel szemben Fico koalíciós partnere, a Szlovák Nemzeti Párt „meggyőződése”, hogy Malina Hedvig megveretése provokáció volt, amelynek hátterében – Anna Belousová a párt és a szlovák parlament alelnök asszonya szerint – akár a magyar titkosszolgálatok is állhattak.
A két politikus viszont nem reagált a legújabb fejleményekre, amelyek egyre kuszább hátteret adnak a Malina Hedvig ellen megkezdett nyomozásnak és rendőrségi vádindítványnak. Mert alig derült ki, hogy az egyik „névtelen feljelentő”, a vágsellyei Juraj Kubla a nyitrai diáklány megvádolása után két nappal öngyilkos lett, napvilágot látott egy másik „furcsa” hír is, nevezetesen az, hogy volt egy másik feljelentő is, ő pedig nem más, mint Peter Gabura kereszténydemokrata parlamenti képviselő aszszisztense, Peter Korcek. Róla érdemes tudni, hogy Vladimír Meciar kormányzása idején az elhíresült Ivan Lexa vezette titkosszolgálat alkalmazottja volt, munkaviszonyát azt követően volt kénytelen megszakítani a titkosrendőrséggel, hogy halálos kimenetelű balesetet okozott. Gabura azt állítja, nem tudott arról, hogy Korcek feljelentette volna Malina Hedviget, mindenesetre érdekes, hogy a képviselő másik asszisztense Zuzana Trnoková asszony, aki a szlovák főügyész, Dobroslav Trnka felesége. Emlékezetes ugyanakkor, hogy Trnka főügyész két héttel azt megelőzően tájékoztatta a sajtót Malina Hedvig vád alá helyezéséről, amikor a nyomozó hatóság még be sem fejezte a feljelentések alapján megkezdett nyomozást.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.