(Brüsszel)
Több mint negyvenezren veszítik életüket és több mint egymillióan sérülnek meg évente az Európai Unió közútjain bekövetkező balesetekben. Ezek legfőbb oka, hogy az autósok elvesztik uralmukat a járművük fölött, például akkor, amikor kocsijuk megcsúszik. Az ilyen és ehhez hasonló balesetek legnagyobb biztonsággal az úgynevezett elektronikus stabilitáskontroll (ESC) segítségével előzhetők meg. Szakemberek szerint használatával az unióban 2010-re a felére csökkenthet a végzetes közúti balesetek száma. Ezt a célt tűzte ki Brüsszel 2001-ben.
Ennek jegyében indította útjára tegnap a Válaszd az ESC-t! kampányt az unió Rómában a Bridgestone gumigyár európai tesztpályáján – tájékoztatta Brüsszelben a sajtó képviselőit Günter Verheugen, az EU vállalkozáspolitikai és ipari biztosa, az Európai Bizottság alelnöke.
Az unió célkitűzéseinek megfelelően előkészületeket teszünk arra, hogy az ESC-t építsék be minden új személyautóba. Ám addig is, amíg az előírások kötelező érvényűvé válnak, örömmel üdvözöljük az ESC önkéntes választását – jelentette ki az alelnök.
Viviane Redig, az információs társadalomért és médiáért felelős biztos hangsúlyozta: azoknak a vezetőknek, akik tudnak az ESC-ről, több mint 80 százalékuk már ezzel a berendezéssel kívánja használni a következő kocsiját.
Az ESC menet közben érzékeli, hogy a gépkocsivezető elveszíti uralmát a jármű felett, és automatikusan lefékezi a kerekeket. Így stabilizálódik az autó, és elkerülhető a megcsúszás. Ez a technológia akár 20 százalékkal is csökkentheti a balesetek kockázatát elsősorban nedves vagy jeges útviszonyok között. A kampány keretében a római tesztpályán összehasonlítják az ESC-rendszerrel felszerelt kocsik és az ESC nélküli autók működését.
Elektronikus kontroll negyvenezer életért
Évente több mint negyvenezer ember hal meg az unió útjain, mert elvesztik uralmukat a volán fölött. Az Európai Unió most kampányt indít a fő halálok megelőzésére.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!