Sok politikus, élsportoló, előadóművész szalasztotta el a kedvező pillanatot, amikor még sikerei teljében távozhatott volna az első vonalból. Erre csak erős ember képes – vallja Bartus Pál, a Coop Hungary Zrt. eddigi elnök-vezérigazgatója, aki a magyar tulajdonú élelmiszer-kereskedelmi lánc tegnapi közgyűlésén már nem jelöltette magát a pozícióra. A cégcsoport elnökévé Csepeli Lajost, a Coop Szolnok vezetőjét, vezérigazgatóvá Murányi Lászlót, a társaság korábbi általános vezérigazgató-helyettesét választották.
A Coop Hungary Zrt. a korábbiaknál nehezebb múlt évet is sikeresen zárta. Az új vezérigazgató elmondta: az üzletlánc ma a magyar gazdaság egyik legeredményesebb piacvezető hálózata, idén a tavalyit mintegy 8-10 százalékkal meghaladó árbevételt terveznek. 2006-ban a forgalom több mint 9 százalékkal bővült, csaknem elérte a 274 milliárd forintot, miközben a költségeket jelentősen csökkentették.
A Coop-csoport tavalyi kiskereskedelmi forgalma 400 milliárd forint, az élelmiszer-nagykereskedelmi tevékenységé 110 milliárd és már a frissáru forgalmazás is elérte az 50 milliárdot, ez összesen 560 milliárd forint. Az eladott áruk mintegy 16 százaléka saját márkás termék. A csoport ma 32 ezer embernek ad munkát, vállalkozásaik száma meghaladja a hétszázat, a rendszerhez kapcsolódó boltok száma pedig mintegy kétezer. A társaság mindenféle állami támogatás nélkül érte el eredményeit.

Nem fogja elhinni, milyen módszerrel lopott a tolvaj trió a kecskeméti áruházban