Miközben Portugáliában helyben topog a nyomozás a május 3-án eltűnt, négyéves Maddie McCann ügyében, addig a család és támogatói egész Európára kiterjedő akciót indítottak a felkutatására – adta hírül az AP. Mint ismeretes, az angol kislány egy portugáliai üdülőparadicsom apartmanjából tűnt el. Angol és portugál rendőrök közösen nyomoznak utána – egyelőre eredménytelenül.
A legnagyobb brit közlekedési társaság, a National Express vállalta, hogy az Eurolines-járatok által érintett nagyobb városok autóbusz-pályaudvarán kifüggesztik Maddie poszter nagyságú fényképét, 27 országba jutva el így. Az akcióhoz csatlakozott az Egyesült Királyság repülőtereit kezelő BAA, amely a légikikötőkben, az olajtársaságok pedig a nagyobb benzinkutaknál teszi közzé a kislány fotóját és a felhívást. Ha néhány hónapon belül sem kapnak hírt a gyermekről, akkor a keresést az egész világra kiterjesztik – nyilatkozták a szülők, Jerry és Kate McCann. A család által nyitott internetes portálnak két nap alatt ötszázmillió látogatója volt, a Maddie felkutatását támogató alapítvány bankszámlaszámára pedig folyamatosan érkezik a pénz. Miután a kislány érdekében focisztárok, művészek emelték fel a szavukat, gyűlni kezdtek az adományok, amelyek nagymértékben elősegítik a költséges nyomozást.
A portugál rendőrség átkutatta egy brit és egy orosz férfi lakását is, és hosszú kihallgatásnak vetette alá őket, a brit férfit gyanúsítottként.

Orbán Viktor: Győzike ide kevés lesz, indulnak a sajtóperek!