Gyurcsány: Igazságos az ingatlanadó

A miniszterelnök úgy véli, a rendszerváltozás óta a „legszenvedélyesebb igazságbeszédet” ő mondta el, méghozzá egy éve Balatonőszödön. Gyurcsány Ferenc szerint ha lesz ingatlanadó, az egyszerűvé és igazságossá teszi a viszonyokat.

Török László
2007. 05. 28. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A legszenvedélyesebb igazságbeszéd volt az őszödi a rendszerváltozás óta – jelentette ki Gyurcsány Ferenc a Népszabadságnak adott hét végi interjújában. Az elmúlt egy évre visszatekintve közölte, a „Fidesznek majdnem sikerült politikai poklot csinálni az országból”, hangsúlyozta, a beindított reformok ellen nem voltak nagy tüntetések, összességében együttműködtek az emberek. Ehhez képest tény, hogy már az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése előtt többezres szakszervezeti és más tüntetések voltak.
– Arcátlan, felháborító és elfogadhatatlan, ha valaki tudatosan hazudik egy országnak, ha nem lettek volna Gyurcsány Ferencnek ezek a hazugságai, akkor ma az emberek jobban élnének – mondta Szijjártó Péter szombaton. A Fidesz szóvivője hangsúlyozta, nem egy nagy nyilvánosság előtt elmondott, a gondokkal szembenéző beszédről volt szó, hanem zárt körben, titokban elmondott beszéd volt. Hozzátette: ami azóta történt, az Gyurcsány Ferenc kínosan elhúzódó agóniája.
A kormányfő a hét végén a Blikknek nyilatkozva azt is kijelentette: ha lesz ingatlanadó, az egyszerűvé és igazságossá teszi a viszonyokat, szerinte az a cél, hogy a nagy vagyon többet adózzon.
Nyakó István, az MSZP szóvivője erre reagálva kijelentette: két választása lehet a választópolgárnak, az Orbán Viktor-féle út, amely a törvénysértésekre hív fel, és a másik út, amely könyörtelen szembenézés a valósággal. Azt ajánlotta Szijjártó Péternek, hogy „a Fidesz háza táján sepregessen”. – A szocialista országgyűlési képviselők tanultak az egy éve történtekből, és levonták az elmúlt esztendő tanulságait, de kiállnak alaptalanul megvádolt politikustársaik mellett – hangoztatta Lendvai Ildikó frakcióvezető.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.