Az ügyfélfogadás kezdetére már legalább húsz lány állt sorba, de később is csak lassan fogyatkoztak, mert a szabadságolások miatt csak egyetlen ablaknál folyt az ügyintézés. Hála a hónap elején életbe lépett rendeletnek, egyszerűsödött az eljárás. A lányoknak már nem kellett se önéletrajzot, se erkölcsi bizonyítványt csatolniuk, sőt, az átlátszó tasakba helyezett hajmintát se követelték meg. Mindössze édesanyjuk és édesapjuk halotti anyakönyvi kivonatát kérték, az ügyintéző ezekről négy-négy fénymásolatot készített, és a személyi adatokat tartalmazó kartonhoz tűzte. A karton elkészítéséhez űrlapot kellett kitölteni, erre ragasztották a szemből, oldalról és hátulról készült igazolványképet.
Amikor a papírmunka befejeződött, következett a mérés. Egy erre kiképzett szakember komputer segítségével megállapította a haj vastagságát, majd egyetlen hajszálat helyezve a spektrofotométerbe, bemérte a színét, végül besorolta az alábbi kategóriák egyikébe: 1/A, 1/B, 1/C, illetve K (közepes), vagy S (silány). A megfelelő jelet rábélyegezték az illető kartonjára, majd érkezett a fodrász, aki átkísérte az ügyfelet a szomszédos helyiségbe, ahol a kötelező samponos mosás után szakszerűen levágta a haját. Ettől kezdve már nem haj volt, hanem termék, amelyet speciális mérlegen lemértek, majd a megfelelő zsákba dobtak.
A zsákokon ez a felirat állt: EREDETI ÁRVALÁNYHAJ.
Az ügyfél ezután aláírta a nyilatkozatot, miszerint elismeri, hogy nem kényszer hatására, hanem önként vált meg a hajától. Ezt követően a fodrász kitöltötte a formanyomtatványt, amelyre rájegyezte a levágott haj súlyát. A nyilatkozattal és a formanyomtatvánnyal az ügyfél a bejárattól jobbra található pénztárhoz fáradt, beadta a papírokat, visszakapta a halotti anyakönyvi kivonatok eredetijét, utána leszámolták neki a haj súlya és minőségi besorolása szerint megállapított összeget. Ezzel pont került az ügylet végére, ki-ki mehetett a dolgára.
De nem mindenki ment azonnal. Az elszántabbak felkeresték a szomszédban található fodrászatot, ahol bedörzsöltették a fejüket a juglans nigra, azaz a fekete dió kivonatával. Ez a természetes anyag a fejbőr táplálását és egészségesen tartását szolgálja, ugyanakkor serkenti a hajnövekedést. Ez ugyan nem biztos, de azért sokan hisznek benne, mióta az árvalányhaj ilyen jó üzlet lett. A juglans nigra kivonatát importáló kft. tekintélyes haszonnal zárta az évet, sőt, ahogy az várható volt, megjelent a magyar piacon a hamis kivonat is, amelyet hamuzsírból és a fekete ribizli ledarált magjából állítanak elő. A terméket megtévesztő felirattal ellátott tégelyekben árulják, az eredetihez képest negyedáron, és az árva lányok persze veszik, mint a cukrot. A fodrászat bejáratánál több illegális árus kínálja az értéktelen hamisítványt, amit aztán a hiszékenyek buzgón a fejükre kennek, aztán egy-két héttel később nem is sejtik, mitől hullott ki a hajuk. Vagy mitől lett tele a fejük viszkető kelevényekkel. De ismerünk olyat is, aki napok alatt megőszült. Újabban a zugpiacon megjelent a melanintartalmú keksz, sőt, üdítőital. Ha valaki esetleg nem tudná, a melanin felelős a haj színéért. Ahol a fejbőr kéregállományának sejtjeiben sok van belőle, ott sötét haj nő, ahol nagyon kevés, ott világos. A csodakeksz persze aljas csalás. Rendszeres fogyasztása szájzárat, sőt, ceruzaszékletet okozhat.
De ez még semmi! Alig terjedt el a híre, milyen jó áron lehet eladni az árvalányhajat, megjelentek az árvalány-futtatók. Elsősorban az 1/C, a közepes és a silány hajminőséggel rendelkezők – belőlük van a legtöbb – vannak kitéve a nyerészkedőknek, akik előnyösnek látszó szerződést kötnek a kiszemelt áldozattal. Az árvalányhaj bevételének negyven százalékáért soron kívüli ügyintézést és elnéző elbírálást, azaz 1/A hajbesorolást ígérnek nekik. Ehhez persze szükség van a mérést végző, vagyis a besorolást eldöntő szakemberek cinkos együttműködésére, akik viszont a hivatalos fodrászokat fizetik le, nehogy eljárjon a szájuk. Ma már ott tartunk, hogy ha valaki nem árva, az se baj, a csalók hamis halotti anyakönyvi kivonatokkal látják el az anyagilag megszorult, s együttműködni hajlandó állampolgárokat. Itt tartunk most. A piacot bekebelezte a hajmaffia, s bizony, így már érthető, hogy miért esett vissza a korábban a világ élvonalában jegyzett magyar árvalányhaj iránti kereslet.
Mit lehet erre mondani? Erre se tudtunk jobban vigyázni!

Itt van, amit mindenki várt: ünnepel Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka – fotó