Köszönöm, hogy eljött, és hát hajrá! – így búcsúzott a közszolgálati televízió Nap-kelte szerdai adásában Bakáts Tibor, a Tilos Rádió műsorvezetője Gyurcsány Ferenctől. Nagyon szép jelenet volt, hasonlót már láthattunk két évvel ezelőtt, amikor Fiala János úgy búcsúzott a közönségtől, hogy: Hajrá, MSZP! Akkor a Nap-kelte szerkesztősége elhatárolódott az említett úriembertől, többet nem is szerepelt a műsorban.
Lapunk megkérdezte Gyárfás Tamás producert, mi a véleménye ennek a Bakáts embernek a szózatáról. Gyárfás azt mondta: ez egyáltalán nem aggályos, ugyanis a hajrá szót gyakran használjuk, ez azt jelenti, hogy dolgozzon eredményesen. Felvetettük, hogy a kifejezés a politikai szimpátiára utal. Gyárfás szerint nem.
A producer szerint nem kell egyenlőségjelet tenni a Fiala- és Bakáts-féle hajrázás közé, nagy különbség van közöttük.
Emelkedett emberek nyilatkoznak a Nap-keltében. Ettől frankó a műsor.
Gyárfás producer egyébként aznap reggel élőben fogadta a szolgálati Audija felől érkező miniszterelnököt. Így szokta. Gyurcsányt az interjúra elkísérte lakája, Gréczy Zsolt kommunikációs tanácsadó, nyírségi nyelven talpnyaló. Amúgy ő is rendszeres kérdező volt a Nap-keltében, a Népszabadság munkatársaként.
Szép ez a csapat. Bakáts, Fletó, Gyárfás és ez a Gréczy. Köszönöm, hogy eljött, és hát hajrá!
Nem tudom, meddig lehet elmenni ebben az ízléstelen talpnyalásban, de szemmel láthatóan igyekeznek a fiúk, most éppen ez a Bakáts ember hajrázik Gyurcsány Ferencnek, akit pedig éppen hogy le kellene állítani. Olvasónak is, nemzetnek is jót tenne.

Gyurcsány Ferenc lemond és elválik Dobrev Klárától