Bevezető beszélgetés és harminc óra pszichiátriai kezelés után azt állítja Jozef Hasto nemzetközi hírű szlovák pszichiáter, a Trencséni Egyetemi Kórház Pszichiátriai Klinikájának igazgatója Malina Hedvig nyitrai megtámadásával kapcsolatban, hogy „az eset megtörtént, és minden úgy igaz, ahogy emlékszik rá, ahogy leírja a támadást” a magyar diáklány.
Jozef Hasto tavaly szeptemberben találkozott először Malina Hedviggel, a Tyzden című hetilapnak felfedte „kilétét”, és nevét adta a Malina-ügyhöz. A kiváló szakértő szerint Hedviggel először Roman Kvasnica ügyvéd kérésére találkozott, aki a vizsgálat eredményétől tette függővé, vállalja-e a diáklány védelmét. Mint tudjuk, Kvasnica lett végül Hedvig ügyvédje, merthogy a pszichiáter már az első találkozón megállapította, hogy a diáklány igazat mond, hiszen „bár igyekezett kiegyensúlyozott lenni és távolságtartással viszonyulni az esethez, a keze remegni kezdett az emlékek idézésekor, szívverése is felgyorsult, forró lett a mellkasa és a nyaka, s izzadt”, ami egyértelműen az „eset” pszichoszomatikus megnyilvánulási formája. Hasto egyébként azt állítja, páciense „háromszor járta meg a poklokat”, először, amikor megverték, másodszor akkor, amikor a rendőrség arra hivatkozva vitte el Nyitrára, hogy szembesíti az elkövetőkkel, ezzel szemben „hat órán át vallatták, miközben arról győzködték a rendőrök, hogy hazudik”, harmadszor pedig akkor, amikor ismeretlenek betörtek barátja házába, felforgatták a lakást, és erről fényképeket látott két szintén ismeretlen szmélynél egy autóbuszban.
Magyar–szlovák csúcs. Megerősítette Göncz Kinga magyar külügyminiszter, hogy június 18-án Pozsonyban – a visegrádi négyek kormányfői tanácskozásának részeként – a magyar és a szlovák miniszterelnök külön is találkozik egymással. A magyar diplomácia vezetője elmondta, hogy a kétoldalú miniszterelnöki találkozóról egyeztetést folytatott szlovák kollégájával, Ján Kubissal, s egyetértettek annak szükségességében. (MTI)

Fekete-Győr András teljesen befeküdt Magyar Péternek