Lazarov, csakúgy, mint legutóbb, ezúttal is bemelegített, csakhogy most nem az öltöző, hanem a kispad felé vette az irányt. Mert izomsérülés ide vagy oda, még ha nincs is rá semmi biztosíték, hogy „máma már nem szakad tovább”, szükség esetén akkor is játszani kell, hiszen ha a Veszprém kikap, már nincs több alkalom. Ezt persze mindenki tudta és érezte, ez már az első percek tempójából és gesztusaiból kitűnt. A bajnok most sokkal könyörtelenebbül védekezett, és bár támadásban olykor még mindig tétova volt, így is többször vezetett négy góllal. A Szeged ellenben most már nem az esélytelenek, hanem az esélyesek nyugalmával kézilabdázott: Puljezevics megszállottsága is tovatűnt, úgy védett, mint aki pusztán a munkáját végzi, csupán Mezei befordulásai és az átlövők egy-egy villanása idézte a múlt szerdát. Szünetben 18-15-re alakult az állás, és nem a sziporkázóbb, inkább az eltökéltebb csapat került előnybe.
A szereposztás később sem változott. Legfeljebb annyiban, hogy Puljezevics helyére beszállt Szente, és Lazarov is pályára lépett hetest lőni, amibe azért nehéz belesérülni. (Bár Radulovicsnak a 2001-es vb-n sikerült, de azt most hagyjuk.) A címvédő fokozatosan növelhette a differenciát, mert egyre kevesebb ellenállásba ütközött a csatát feladó és már csak a háborúra koncentráló Szeged ellen. Igaz, ebbe a vonulatba nem illett bele Andjelkovics mindenképpen érthetetlen tette: előbb „felborította” Iváncsikot, aztán vigasztalni próbálta, végül egy rúgó mozdulatot indított az irányába. A publikum csak azért nem kívánt vért, mert addigra minden eldőlt. Mármint a tegnapi meccsen, mert az MKB Veszprém 39-26-os, erődemonstrációnak is beillő győzelmével éppenséggel távolabb kerültünk a döntéstől, legalább három nappal és jó 220 km-rel. Azaz negyedik felvonás szerdán Szegeden.
origo.hu
Halottnak hittük, ám túlélte a vonatgázolást a nő
