A beteghordót nyolc hónap, a szakápolót egy év négy hónap fogházbünetésre ítélte tegnap a bíróság; a végrehajtást mindkettejük esetében egy-egy évre felfüggesztette. Ismert, 2004 nyarán a szegedi városi kórházban összecseréltek két hasonló korú, idős férfit a sürgősségi osztályon. Emiatt a Szegedi Tudományegyetem idegsebészeti klinikáján egy olyan páciensen hajtottak végre koponyaműtétet, akinek erre nem volt szüksége. A férfi néhány nappal később belehalt az operáció szövődményeibe. Néhány hónap múlva a másik beteg is meghalt, ám a vizsgálatok szerint ez nem volt összefüggésben a betegcserével. Az ápoló és a beteghordó ellen foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés volt a vád. A tegnapi tárgyaláson az ügyész vádbeszédében azt hangsúlyozta: a szakápoló vallomása több ponton is ellentmondásos. Nem tudható például, hogy hol tartózkodott az ápoló, amikor a beteghordó nem a megfelelő pácienst vitte el a CT-vizsgálatra. (E vizsgálat eredménye miatt küldték át a beteget koponyaműtétre az idegsebészeti klinikára.) A beteghordó esetében arra hívta fel a figyelmet, hogy állítása szerint az egyik vizsgálóhelyiségből vitte el a pácienst, márpedig az ügyeletben lévő orvosok és ápolók egybehangzóan állítják, hogy a férfi nem ott feküdt. A vádlottak védői azt hangsúlyozták: a beteghordó nem szeghette meg a munkaköri leírásában szereplő előírásokat, az ugyanis semmit nem tartalmazott a betegek azonosítására vonatkozóan, a részletes szabályokat csak az eset után alkották meg a kórházban. Az ápoló ügyvédje azt hangsúlyozta, nincsen bizonyíték arra, hogy ő adta volna át a rossz beteget a beteghordónak, de arra sem, hogy egyáltalán tudott volna a páciens vizsgálatra szállításáról. Az ápoló és a beteghordó is bejelentette: fellebbeznek az ítélet ellen.

Itt a megrázó felvétel arról, ahogy a tatabányai áruházban betörik egy férfi fejét - videó