(Brüsszel)
Olcsóbb lesz külföldre mobiltelefonálni: tegnap az Európai Parlamentet képviselő tagokból álló tárgyalócsoport átmeneti megállapodást ért el az Európai Tanács elnökségével folytatott négyfordulós tárgyalás után a mobiltelefonok roaming-, azaz barangolási díját illetően. Az elnökség most végre jóváhagyta a számos helyen módosított szöveget, és azt remélhetőleg az Európai Parlament első olvasatban el is fogadja.
Az Európai Tanács várhatóan ma hagyja jóvá a kompromisszumos csomagot. Ennek lényege, hogy a nagykereskedelmi és kiskereskedelmi díjakat maximálják. Az elért kompromisszum szerint egy felkeresett szolgáltató percenként nem számlázhat 0,30 eurócentnél többet egy mobilhasználó saját szolgáltatójának a külföldi hívásért. A maximális kiskereskedelmi díj áfa nélkül percenként 0,49 eurócent lenne kezdeményezett hívások, és 0,24 eurócent fogadott hívások esetében. Ez összesen hetvenszázalékos csökkenés a jelenlegi díjakhoz képest.
Az így elfogadott csomagot mind az Európai Parlament politikai frakcióinak, mind az Európai Tanácsnak is jóvá kell hagynia. Első lépésként az EP Ipari Bizottsága május 21-én szavaz a testület strasbourgi ülésén, majd pedig három nappal később az Európai Parlament plenáris ülése dönt a csomagról. A tanács mai jóváhagyását feltételezve a tagállamok távközlési miniszterei június 7-i találkozóján ratifikálnák az első olvasatban elfogadott szöveget, majd pedig néhány héten belül azt megjelentetnék az Official Journal című közlönyben, ami a hatálybalépést jelenti. Vagyis jó esetben már a nyár közepétől is olcsóbbak lehetnek majd a roaminghívások az Európai Unióban. A megállapodás értelmében két éven belül további csökkentésnek kellene következnie, 2010-ben pedig felül kell vizsgálni az új szabályozás tapasztalatait.
Július elejétől olcsóbb a „barangolás”?
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!