Késő estig várják a posták a bevallókat

Kiss Roland
2007. 05. 20. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ma éjfélkor jár le a személyi jövedelemadó- (szja-) bevallások beadásának határideje, az ezután érkező csomagok esetében az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) már akár százezer forintos mulasztási bírságot is kiszabhat az érintettekre. Éjfélig van lehetőség az 1+1 százalékos rendelkezések benyújtására is, munkáltatói adómegállapítás esetén pedig szintén ma adhatók át az adó kiszámításához szükséges nyilatkozatok a munkáltatóknak. Az ügyfélkapus azonosítóval rendelkezők a bevallásukat elektronikusan is továbbíthatják az APEH-nek, ennek hiányában azonban mind a számítógépen kitöltött és utána kinyomtatott, mind a hagyományos adóbevallásokat postán vagy személyesen – az APEH-ügyfélszolgálatokon keresztül – lehet eljuttatni az adóhatósághoz. A már korábban kipostázott, adóhivatali csomagban található boríték segítségével az elszámolások ajánlva és ingyenesen adhatók fel a postákon.
A Magyar Posta meghosszabbított nyitva tartással és megerősített szolgálattal készül a nagynak ígérkező adóbevallási rohamra. Mivel a munkáltatók idén már nem kötelesek a bevallások elkészítésére, szakemberek szerint rekordot fog dönteni a május 21-i határidőre az önadózók száma. Budapesten két postahivatal éjfélig tart nyitva, így a bevallás továbbítását az utolsó percekre hagyóknak is lesz esélyük az elszámolás leadására, igaz, csak a Nyugati és a Keleti pályaudvarok közelében működő postákon, valamint a Fogarasi úti Tesco áruház mellett működő hivatalban. A megyeszékhelyeken éjfélig nem, este nyolcig azonban egy-egy postahivatal nyitva tart. Arról, hogy az egyes postákon meddig van mód a bevallások feladására, a 06-40/46-46-46-os telefonszámon kaphatunk felvilágosítást, de részletes tájékoztatás van a www.posta.hu internetes oldalon is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.